„A magyar lélek formái” – ezekkel a szavakkal ajánlotta a megnyitó ünnepségen Harangozó Imre néprajzkutató Petrás Mária alkotásait a megjelent vendégeknek. A mûvésznõ kerámiái a lélekben élõ valóságot formálják meg. A ma gyakran hangoztatott önmegvalósítás helyett teljes önátadás jellemzi munkáit.
Figurális kerámiái, biblikus témájú dombormûvei egyedi stílusban készülnek, népmûvészeti motívumokkal átszõtt alkotásai meghittséget, líraiságot sugároznak. A dombormûveken megjelenõ Szûzanya magát a jövõt dédelgeti karjaiban. Ezt a tiszta szót, ezt a szülõföldjérõl hozott örökséget közvetíti felénk anyagba álmodva.
A megnyitó ünnepségre nemcsak szép kerámiákkal érkezett, hanem hozott népdalokat, balladákat, szentes énekeket is csángóföldrõl. Az eredeti nyelvezettel megszólaltatott dalok is azt az egyszerû tisztaságot közvetítették, amit a moldvai csángók évszázadokon át megõriztek a Kárpátokon túl.
Petrás Mária kiállításának megnyitóján egy másik jeles személyiséget is köszönthettünk. Józsa vendége volt Harangozó Imre néprajzkutató, aki nemcsak a kiállítás megnyitását vállalata, hanem „Szeretet vize martján” címmel elõadást is tartott a moldvai csángó magyarokról. Felidézte történelmüket az 1200-as évektõl napjainkig, beszélt az ott élõk hétköznapjairól, szokásaikról, egy ma is elevenen élõ kultúráról, amibõl mi is meríthetünk, hiszen közösek gyökereink, bár évszázadok óta egymástól elszigetelten élünk. Elõadását Magyari Lajos Lázár Mihály üzenete címû versével zárta, amit érdemes újra meghallgatnunk, elolvasnunk, hiszen nekünk is szól, rólunk is szól, és útmutatást, erõt meríthetünk belõle a hétköznapi nehézségek idején.
„A rácsokon túl, ím felkel a Nap,
S apró zajokkal jön a reggel.
Ott lépdel most, túl falakon...
Fényt iszik a szomjas ember.
Fényt iszik az, ki fényre szomjas
Lelkét csordultig teletölti,
Aki ily itallal oltja szomját,
Tán nem is lehet azt megölni,
Mert oly szabad, oly sérthetetlen,
Mint az égen surrogó madár:
Messze néz, arra nem figyelhet,
Hogy körül mily tivornya áll,
Hogy mily szeszekkel, szédülettel
Hajták a népet ronda táncba:
Biz’ összezúzzák, ki nem táncol,
És belerokkan, aki járja.
De felkél a Nap újra reggel,
Rácsokat olvaszt ragyogása.
A kínt, a kínt rejtsd el mélyre,
Egyetlen hóhér meg ne lássa.
Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,
Akkor se szólj, ha megölnek,
Lelked csordultig tele fénnyel,
S ez elég lesz túlélni õket.”
Petrás Mária alkotásai ezt a belsõ fényt sugározzák felénk, hogy feltöltõdhessünk általa, és tovább adhassuk ezt másoknak is.
A kiállítás április 20-ig tekinthetõ meg a Józsai Közösségi Házban nyitva tartási idõben.