Ünnepi díszbe öltözött a Józsapark november utolsó hétvégéjére. A hatalmas karácsonyfa mellett kis betlehemi istálló idézi a karácsony közeledtét. A Józsai Közösségi Ház bejáratánál helyet kapott a józsaiak közös adventi koszorúja, ahol négy vasárnapon át várják településünk lakóit közös gyertyagyújtásra.
Az elsõ adventi gyertya, a hit lángja november 27-én lobbant fel. A karácsonyra hangolódás meghitt pillanatait Széles Sára és Dalmi Panna fuvolajátéka varázsolta a térre. Mindketten a Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskola tanulói, felkészítõjük Fábri Szabolcsné. Ezután Juráskó Róbert köszöntötte a megjelenteket, és õ gyújtotta meg az adventi koszorú elsõ gyertyáját. A történelmi egyházak képviseletében Dancsó Zoltán nagytiszteletû úr beszélt az ünnep jelentõségérõl, lélekformáló erejérõl.

Az adventi mûsor gitárjátékkal folytatódott: Lakó Sándor adta elõ József Attila Betlehemi királyok címû megzenésített versét, és egy saját szerzésû, lírai dalt a szeretetrõl, az egymás felé fordulásról. Ezt követte a Gönczy Pál Általános Iskola ötödikeseinek mûsora, amelyben felidézték az András napi népszokásokat és az adventi gyertyagyújtás történetét is. Burger Angéla Erzsébet, az intézmény igazgatónõje is köszöntötte a település lakóit, és áldott, békés ünneplést kívánt minden józsai családnak. A meghitt adventi programot a Muzsikáló Egészségért Alapítvány és AMI növendékeinek, dr. Borosné Toplenszki Tímea tanítványainak citerajátéka zárta.
A fenyófa és a betlehem körül felállított mécsesek és gyertyák fényében még volt lehetõség baráti beszélgetésre, zenehallgatásra is egy pohár tea és egy-egy szelet sütemény elfogyasztása mellett.
A következõ vasárnapon, december 4-én délután fél 5-re várják Józsa lakóit a második gyertya meggyújtására. A helyi lakosokat Felföldi László atya fogja köszönteni, és a Gönczy Pál Utcai Óvoda mûsorát nézhetik meg az érdeklõdõk.
Mindenkit szeretettel várunk a remény gyertyájának meggyújtására, egy meghitt közös együttlétre. Töltsük együtt a várakozás idejét!
