Az egyik elismerést egyéni teljesítményéért, a kilenc éves Õri József Béla kapta, a másikat pedig az egyesület érdemelte ki eredményességéért. A két Õri duplázott, 2-2 egyéni aranyat hozott el.

Újabb országos megmérettetés bizonyította, hogy hatékony versenyfelkészítõ heti edzésprogramot dolgozott ki a józsai Bushido Karate Sportegyesület szakmai vezetése. Szerencsen a Kulcsár Anita Városi Sportcsarnokban rendezte meg a SKS-SKDUN Karate Szövetség a III. SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokságot. A mezõny erõs volt, több mint 20 csapat összesen 210 nevezést adott le, a 15 józsai shotokan karatéka összesen 20 érmet nyert.
A karate hivatalos olimpiai sportággá válásának is szólt, hogy a bajnokság díszvendége Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség (MKSZ) elnöke, a MOB alelnöke volt, továbbá Shihan Kozma Erzsébet és Shihan Juhász Ferenc, mindketten az MKSZ alelnökei.

"Legfiatalabb érmes karatékánk alig öt éves. Feljövõben van a 6-7 éves korosztály, országos viszonylatban már sokadszorra eredményesek a 9-13 közöttiek. Újabban a középiskolás korosztályból is vannak versenyzõink, valamint minden versenyen tarolnak a fekete öves 20 felettiek és a szeniorok is. 2020 Tokió, 2024 Budapest: nyár óta olimpiai sportág a karate, megérezték a gyerekek és a szülõk a mindennapos edzésprogramunkban rejlõ lehetõséget." - nyilatkozta Õri Krisztián mester (3. Dan), a Bushido elnöke.

Eredmények:
Egyéni helyezések:
Õri Panna Krisztina (mini korosztály) - kata 1. hely; kumite 1. hely
Galgóczy Zoltán (6-7 éves korosztály) - kata: 2. hely; kumite: 2. hely
Gubacsi Wéber Izabell (8-9 éves korosztály) - kumite: 3. hely
Bodó Miklós (8-9 éves korosztály) - kata: 4. hely; kumite: 3. hely
Õri József Béla (8-9 éves korosztály) - kata: 1. hely; kumite: 1. hely, korosztályos felnevezéssel kata: 5. hely
Gubacsi Wéber Ákos (10-11 éves korosztály) kata: 4. hely korosztályos felnevezéssel kata: 5. hely
Bessenyei Máté (12-13 éves korosztály) - kata: 2. hely; kumite: 3. hely
Orosz Adrián (14-15 éves korosztály) - kata: 2. hely
Novák Miklós (18-19 éves korosztály) - kata: 2. hely
Rákóczi Péter (18-19 éves korosztály) - kata: 1. hely
Mudri Nikolett Sempai, 1. Dan (20 feletti korosztály) - kata: 3. hely
Gyõri István Sempai, 1. Dan (20 feletti korosztály) - kata: 4. hely
Jámborné Molnár Éva Sempai, 1. Dan (40 feletti korosztály) - kata: 3. hely
Csapat kata helyezések:
Õri József Béla, Gubacsi Wéber Ákos, Jámbor Zsófia - kata: 3. hely
Galgóczy Zoltán, Bodó Miklós, Bessenyei Máté - kata: 3. hely
Novák Miklós, Rákóczi Péter, Orosz Adrián - kata: 1. hely
ifj. Jámbor István, Gyõri István, Zombori Ferenc - kata: 3. hely
Mudri Nikolett, Gyõri István, Jámborné Molnár Éva - kata: 2. hely
