m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Íjász oktatás-, és képzés Józsán

ijasz01_315

Nem könnyû feladatként, támogatjuk az ország minden részébõl érkezõ tehetséges sportoló gyerekek és felnõttek fejlõdését, összekapcsolva a sportolói életet a magánszféra harmóniájával. Amit szeretnék a józsai érdeklõdõknek is átadni Lukáts László íjászbarátommal, aki pályabíró is egyben, az az íjászat tudománya, gyakorlata és öröme.

ijasz03_321

Az íjászat szellemi út, nagy örömömre szolgál, amikor elmondhatom az érdeklõdõknek, hogy a buddhizmus is azt vallja, miszerint tanításuk a nyíl és íj ösvénye. Ugyanis aki íjat vesz a kezébe - anélkül, hogy tudná - személyisége fejlesztését, lelki gyógyulását segíti, hiszen az íjászatban a végsõ cél az önmagunk megtalálása-eltalálása. Azon túl, hogy türelemre, önmegismerésre tanít bennünket az íjászat, megismertetjük a kezdõ íjászt a lövésciklus 12 lépésével, függetlenül attól, hogy milyen íjat szeretne a kezébe venni. Kis elméleti oktatás és egyeztetés után már lehet is a gyakorlatba átültetni a tanultakat, azaz lõni.

ijasz02_341

Szertettel várunk mindenkit, korra (10 éves kortól javasoljuk inkább) nemre való tekintet nélkül, nem akadály, ha kerekes székes, testi fogyatékos vagy, a Rózsavölgyi u.136. szám alatt a +36 70 310 7653 telefonszámon tudunk egyeztetni.