
A 2. korcsoportban szereplõ lányok show kategóriában mutatkoztak be a szakmai zsûri elõtt. A 8 fõbõl álló csoport két számot adott elõ, ebbõl az egyik teljesen új koreográfia volt, amit itt láthatott elõször a közönség. A 10-14 évesek kategóriájában összesen 7 csapat indult. Az ország különbözõ városaiból érkeztek résztvevõk, rangos fellépõk között kellett bizonyítaniuk táncos lábú lányainknak. A háromtagú szakmai zsûri pozitív véleménnyel volt a józsai mazsorettes csoportról, szereplésüket ezüst minõsítéssel jutalmazta. Egy éve dolgoznak együtt Románné Kovács Annamáriával, az oktatójukkal, és ez a szép eredmény is mutatja, hogy jól egymásra talált a mester és a tanítvány. Magas színvonalú produkciójukat a hazai közönség is élvezhette májusban a kihívás estjén, és a június 4-i Józsai Gyermeknapon. A látottak alapján elmondhatjuk, méltán nyerték el ezt a rangos eredményt, szívbõl gratulálunk nekik! A nyári szünet után folytatják együtt a közös munkát, és reméljük, hogy a jövõben is láthatjuk színvonalas fellépéseiket a helyi rendezvényeken.

