Az elsõ kérdésem az volt, hogy mennyiben más egy ilyen út, mint a televízióból ismert Országos Kék Túra, amit a népszerû Másfél millió lépés Magyarországon címû sorozatból megismertünk.
Köves Attila: A legfõbb különbséget abban látom, hogy ez egy határozott forgatókönyv alapján zajlik le, kevesebb benne a spontaneitás. Az útvonal mentén minden szolgáltatást megkapnak a zarándoklat résztvevõi, itt minden csak az Útról szól. Van futárszolgálat a települések között, amit a zarándokok igénybe vehetnek, minden településen egyházi, önkormányzati és privát szálláshelyek várják az éjszakára érkezõket. A városokban, falvakban mindenütt van külön zarándok szekció, ahol az adminisztrációs teendõket végzik, legtöbb helyen külön zarándok menüt is kínálnak a szállást kérõknek. A rendszer szervezettsége, kiépítettsége biztonságot és kényelmet nyújt, senkinek nem kell tartania attól, hogy a szabad ég alatt kell töltenie az éjszakát, vagy nem lesz hol vacsoráznia, de mindez a hazai árakhoz képest nem olcsó. Korlátozott számban az egyházi intézmények nyújtanak ingyenes szolgáltatásokat.
Mi késztet arra egy 22 éves fiatalembert, hogy vállaljon egy ilyen hosszú utat, egy ilyen komoly megmérettetést?
Köves Attila: Mivel nem voltam katona, ezért elsõsorban a fizikai teljesítõképességemre voltam kíváncsi. Leginkább az akaraterõmet akartam próbára tenni. Nem vallási okok motiváltak. Azt tapasztaltam, hogy ma már az évi 100 ezer ember közül legtöbben ilyen célból vállalják az utat, kevés a vallási zarándok.
Ezek szerint felfogható az El Camino egyfajta extrém sportnak is?
Köves Attila: Igen. Találkoztam olyannal is, akinek már ez a hetedik, nyolcadik ilyen útja. Megismerkedtünk egy olyan zarándokkal is, aki az egész életét az úton tölti, nincs is otthona, állandó lakhelye.
Ezek szerint volt alkalom az ismerkedésre is.
Köves Attila: Igen, esténként egy kis bor mellett beszélgettünk marokkói, svájci zarándokokkal, de sok magyar is volt. Legtöbbet velük beszélgettünk. Fõleg az út utolsó szakaszában, a Santiago de Compastellától az Atlanti-óceánig tartó szakaszon. Ez már hivatalosan nem az El Camino része, de sokan megteszik még ezt a 90 kilométert, hogy eljussanak a kontinens széléig. Akik sikeresen végig járják az utat, ott szertartásosan elégetik a ruhájukat, vagy legalább egy ruhadarabot jelképesen, hogy ezzel tegyenek pontot az Út végére.
Ön végleg pontot tett rá, vagy megpróbálja még egyszer?
Köves Attila: Lehet, hogy máskor is megyek, de elõtte egy portugáliaia zarándokutat tervezek.
Mit üzen azoknak, akik tervezik, hogy végég járják életükben egyszer az El Caminot?
Köves Attila: Mindenképpen járják végig! Érdemes megpróbálni, érdemes elindulni. Engedjék el a korlátaikat, bízzanak magukban! És ami a legfontosabb: a cipõn ne spóroljanak!