Fõzõversenyt szerveztek a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola Oktatóközpontjában. Ez volt a zárórendezvénye a mostani tanév Méltóság mezeje programjának. A gyerekek jó része több rendezvényen is ott volt az elmúlt hónapokban. A Nárcisz-futáson is részt vettem és a beszélgetõs órákon, a nárcisz ültetésen és a fõzésen is. Ez számomra azért fontos, mert beteg embereken segíthetek – hallhattuk Guba Sarolta, a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola hatodik osztályos diákját.

Porkoláb Gyöngyi, a program vezetõje az évértékelõn az újításokról szólva azt mondta: receptversenyt rendeztek és a nyáron táborokba mehetnek a gyerekek. Az alapítvány programját a Debrecen Váron Önkormányzata is támogatja. A város 100 millió forintot biztosít arra, hogy megvalósuljon egy húsz beteg számára ellátást biztosító intézmény. Ennek a nyolc éves munkának, annak az összefogásnak, tenni akarásnak, a szemléletformáló programnak köszönhetõ az, hogy Debrecen idén úgy döntött, támogatja azt az elképzelést, hogy ebben a városban jöjjön létre egy Hospice-ház – nyilatkozta Porkoláb Gyöngyi, a Méltóság mezeje program vezetõje.
A programra tizenhét debreceni intézménybõl, óvodákból általános és középiskolákból érkeztek gyerekek.
Forrás: http://www.dehir.hu/debrecen/sok-gyerek-vett-reszt-a-meltosag-mezeje-program-evzarojan/2015/06/08/
Video a rendezvényrõl:
http://www.dehir.hu/videogaleria/evzarot-tartottak-a-meltosag-mezeje-program-resztvevoi/
