
A Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjának és a Debreceni Sportiskola Kincskeresõ tehetségkutató és gondozó programjának közös sportdélutánja volt 2014. október 3-án, "Nem vagy egyedül" címmel a Gyulai István Atlétikai Stadionban. Mintegy 140 gyermek versenyzett 10 fõs csapatokban ugró, futó, dobó, szlalom labdavezetés és egyéb ügyességi számokban.

A csupa mosoly diákok és tanáraik közösen teljesítették a próbákat a sportdélutánon, ahonnan minden intézmény aranyéremmel távozott. Hiszen minden csapat kiválóan teljesítette az együttmûködés, a szeretet, a másokért való felelõsségvállalás próbáját a kiváló sportteljesítmények mellett.
Nárcisz virágültetés a beteg emberekért
Nyolcadik alkalommal ültettek virágot a programban részt vevõ gyerekek a Méltóság mezeje program részeként. A sárga nárcisz világszerte a gyógyíthatatlan betegek szimbóluma. Október 9-én a Baltazár téren közel ötszáz diák számára az együttérzést, az összefogást, a segítségnyújtást is jelentette.

A Légy jó mindhalálig dalával köszöntötte Lehner Zalán sárga pólóba öltözött társait. A gyerekek a lufikra saját gondolataikat, jókívánságaikat írták. Így például azt, hogy "aki még nem tud meggyógyulni, attól még boldog legyen az élete", vagy ezt: "Ne legyenek betegek". A közös virágültetést a programban lévõ 17 intézmény a saját udvarán, kertjében is folytatja.

