Mirõl szól a kötelezõ gépjármû felelõsség biztosítás?
Burai Tamás: A kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítás módozatot Magyarországon törvény szabályozza. Minden arra kötelezett jármûnek rendelkeznie kell vele. A felelõsségbiztosítás minden esetben a másnak okozott károk esetére nyújt védelmet, ma már például minden lakásbiztosításnak része ez a szolgáltatás. A novemberi kampány a gépjármûvek felelõsség biztosításáról szól, mely közlekedési baleset során a másik félnek okozott károkra terjed ki, legyen az személyi sérülés vagy gépkocsiban okozott kár.

Hogyan tudsz te segíteni a józsai lakosoknak?
Burai Tamás: Nekem, mint az AEGON Biztosító tanácsadójának természetesen az a célom, hogy az ügyfeleimet minél jobban kiszolgáljam, ugyanez a cél vezérli magát a vállalatot is, így mindent megteszünk azért, hogy az ügyfeleink minden igényére megoldást tudjunk nyújtani. Ennek eredményeként több kedvezményt tudunk biztosítani a kötelezõ biztosítás kapcsán. Meglévõ ügyfeleinknek is engedményeket tudnunk adni abban az esetben, ha már rendelkeznek valamilyen biztosítással az AEGON Biztosítónál. Új ügyfeleinknek is komoly kedvezményeket tudunk biztosítani, hogy ha például az új lakásbiztosításuk mellé a gépkocsi biztosításukat is az AEGON Biztosítónál kötik meg.
Hogyan érhetnek el az újság olvasói?
Burai Tamás: Most novemberben is helyben Józsán tudok segíteni minden józsai lakosnak, szerencsére tavaly is több családnak sikerült egy nagyon kedvezõ lakásbiztosítás mellé, egy hasonlóan kedvezõ kötelezõ biztosítást kötnöm, idén még több családnak szeretnék segíteni. Az elérhetõségeim ismertek, minden cikknél olvasható a telefonszámom melyen mindig elérhetõ vagyok. Ha bárkinek csak kérdése van, vagy információhoz szeretne jutni, akkor nyugodtan tárcsázza ezt a számot és mindenben segítek, amiben csak tudok.
Azt gondolom, hogy leginkább azok jutnak komoly kedvezményhez, akiknek nem csak gépkocsi, de a lakásbiztosításuknak is évvégén van az évfordulója. Tapasztalatból tudom, hogy milyen elõnyös, ha két biztosítás egyszerre kerül az AEGON Biztosítóhoz, így csak azt tudom javasolni, hogy forduljanak hozzám bizalommal és nézzük meg, mit tudok tenni én és az AEGON a józsai lakosok érdekében.
Burai Tamás elérhetõsége: 06/30-646-7881
