m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Tegnap volt a füstmentes világnap - november 21.

Ez a nap a Füstmentes Világnap, más néven "Ne gyújts rá!" - mozgalom világnapja. A tradícióvá növekedett nap alapötletét 1971-re datáljuk, amikor Massachusetts (USA) állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötlet megfogant, és 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day" elnevezést. A WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét aztán nemzetközi szinten is Füstmentes Nappá nyilvánították.

 fust_400

A statisztikai adatok szerint a világon mintegy 1,3 milliárd ember fújja nap, mint nap a füstöt, ezzel károsítva önmaga, közvetlen környezete és a körülötte élő embertársai egészségét. Köztudott, hogy a dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is.  Sajnos hazánk a dohányzási szokásokat tekintve „élenjáró” ország, a lakosság 38 %-a dohányzik, 15 %-a korábban dohányzott, a férfiak harmada, a nők negyede a nikotin rabja. A 13-15 éves korosztályban gyorsan terjed a dohányzás, 2008-2012 között több mint 12 százalékkal nőtt a cigarettázók aránya. A dohányzás következményei évente több mint 440 milliárd forintba kerülnek az államkasszának. Napjainkban Magyarországon minden hatodik haláleset a dohányzás következménye A tüdőrákban elhunytak számát tekintve hazánk világelső, s ennek a betegségnek a 90 százaléka bizonyítottan a dohányzás számlájára írandó. Abbahagyni azonban csak kevesen tudják, pedig a felmérések szerint 10-ből 4-en szeretnének leszokni. Érdemes letenni a cigarettát, hiszen már egy nap elteltével a hirtelen szívhalál kockázata jelentősen csökken, 3 hónap után a tüdő teljesítménye 30 százalékkal javul, 9 hónapot követően a krónikus köhögés megszűnik, 1 év után a szívinfarktus, 5 év után pedig a tüdőrák rizikója a felére csökken.

MiT NYEREK, HA NEM DOHÁNYZOM?

» több pénz marad a zsebemben - könnyű kiszámolni, hogy ha napi egy doboz cigaretta árát félretesszük (800 Ft/doboz), komoly összeget takaríthatunk meg a hónap végére (24 000 Ft);

» jobb sportteljesítmény, erőnlét - a dohányzás abbahagyása után 8 órával az oxigén szint normálra változik, 24 órával a tüdő tisztulni kezd, 72 órával  később már  könnyebb a légzés, 3-9 hónap múlva pedig  10 százalékkal növekszik a tüdőfunkció;

» könnyű légzés - a dohányzás az egyik legfontosabb oka az idült hörghurut kialakulásának;

» elkerülhető betegségek - pl. érszűkület, szívbetegség, tüdőrák stb.

» lassabban öregedő bőr, kevesebb és később kialakuló ráncok;

» fehér fogak, kevésbé töredezett haj és köröm;

» nikotinfüggőségtől mentes élet - megkönnyíti a mindennapokat, ha nem akörül forognak a gondolatok, hogy mikor gyújthatunk végre rá;

» tiszta illatú lakás és ruhák -a dohányosok többsége csak akkor érzi, hogy füstszagú a ruhája, ha huzamosabb időt tölt nemdohányzó helyen;

» zavartalan íz- és illat érzékelés -a leszokott dohányosok gyakran tapasztalják, hogy sokkal intenzívebb íze van az ételeknek, ha nem zavarja meg az ízlelőbimbókat a cigaretta;

» a nem dohányzók gyermekei kisebb eséllyel kezdenek el dohányozni, mint a dohányzóké

 

Forrás/Ajánlott oldalak: antsz.hu; fellelegezhetunk.hu; oefi.hu; dohanyzasvisszaszoritasa.hu; cikiacigi.hu; egeszseg.hu; letetszemacigit.hu