Ozsvárt Csilla: Mesélj néhány szót magadról? Mióta foglalkozol zománcozással?
Gyöngy Enikõ: 1983-ban kezdtem a zománcozást tanulni a Debreceni Tanítóképzõ Fõiskolán, Cs. Uhrin Tibor szakkörében. A legegyszerûbb dolgokat, a festõi zománc alapjait tanultuk: a csurgatással, csepegtetéssel, belekarcolással próbálkoztunk. Ugyancsak a fõiskolán ismerkedtem meg Makoldi tanár úrral, az õ biztatására kezdtem el rekeszzománc-technikával foglalkozni.
O. CS.: Mit jelent neked a zománcmûvészet?
Gy. E.: Ez az életem. A tanítói pálya már ki volt jelölve számomra, készültem is erre. De egyszer csak eszembe jutott, hogy más is van a világon. Nagyon érdekeltek a szép, egyedi ruhák és szerettem volna én is ilyen darabokat tervezni, kivitelezni. Akkoriban a színház is nagyon vonzott, és álmaimban megfordult, hogy szeretnék színházban dolgozni és jelmezeket, díszleteket tervezni. De közbe jött egy lehetõség: 1985-ben részt vehettem a Kecskeméti Nemzetközi Zománcmûvészeti Alkotótelepen, ahol annyira elvarázsolt a zománc, hogy úgy éreztem, megtaláltam valamit és engem is megtalált valami.
O. Cs.: Minek a hatására kezdtél el alkotni?
Gy. E.: Volt egy belsõ hajtóerõ: valami komolyat, jelentõset akartam csinálni. Sokáig nem tudtam, hogy mi az. De a zománccal eldõlt, hogy mit szeretnék, és mit kell tennem. Ez olyan elrendelt dolog volt számomra.
O. Cs.: Mi áll a mûvészeted középpontjában?
Gy. E.: Saját kultúránk, hogy itt élek, hogy magyar vagyok. Ez nekem nagyon fontos. Az is, hogy olyan gazdag hagyománnyal rendelkezünk, mint amilyen a magyar monda-, mese- és népdalkincs, vagy honfoglalás kori leletanyagunk és a népmûvészetünk. Ezek, valamint értelmezésük nagyon erõsen meghatározzák munkásságomat. A legfontosabb ezek közül a Szent Korona, mint szakmám csúcsteljesítménye, illetve identitásomat meghatározó, erõsítõ "tárgya". Minden zománcom errõl szól.
O. Cs.: Miért pont a korona?
Gy. E.: A korona a magyarságnak nemcsak legmeghatározóbb jelképe, hanem szellemi iránytûje, és legfõbb közjogi "méltósága", jogalanya is egyben. Valóságos misztérium is övezi, nem tudjuk pontosan, hogyan készült és hogyan került Szent István királyhoz. Emellett zománcmûvészeti szempontból is nagyon magas minõséget képvisel. Hogyan lehet, egyáltalán lehet-e ilyet létrehozni; ezért is érdekel annyira. Szeretném, ha a zománcképeibõl néhányat meg tudnék csinálni az életemben. Nem elsõsorban, mint hiteles másolatot, inkább egyfajta gondolati-tárgyi rekonstrukciót. Számomra, mint meditációs folyamat érdekes, hogy milyen az az út, ami az elkészítésével jár. Végighaladni rekeszrõl rekeszre, hogy mit jelenthet ez egy embernek. Biztos olyan többletet, ami engem - s talán mást is - nagyon érdekel.
O. Cs.: Milyen tûzzománc-technikával dolgozol?
Gy. E.: A legfontosabbak számomra az ötvöszománc eljárások, ezen belül is a rekeszzománc. Ebben az esetben a teljes képfelületet behálózzák a rekeszszalagok, melyek a kép rajzolatát írják ki. A rekeszek közé kerül a kristályos szerkezetû zománcanyag, aztán több lépésben kiégetjük a mûvet. Emellett mást is kipróbáltam, így a süllyesztett zománcot és az azsúrzománcot is.
O. Cs.: Nem csak képeket, hanem ékszereket is készítesz. Miben más létrehozni egy képet, vagy egy ékszert?
Gy. E.: Amikor képet készítek, úgy érzem, azt szeretem jobban. Összességében ezek állnak hozzám közelebb, mert általuk összetettebb mondandót tudok megfogalmazni. Mindegyiknek van saját meséje.
Aztán eltelik egy kis idõ, amikor vágyom arra, hogy ékszert is készítsek. Az ékszernél kicsiben kell valami olyat alkotni, ami teljes és egész. Ebben nyújtanak segítséget és példát többek között a honfoglalás kori leletek. Ezen motívumok értelmezõ felhasználásával, újrafogalmazásával készítek el egy-egy kollekciót.
O. Cs.: Az egész ékszert te készíted el?
Gy. E.: Igen, így teljes az alkotói folyamat. A zománcozást követõ fémmûves munka, a befoglalás, a díszítés legalább olyan izgalmas feladat.
O. Cs.: Vállalsz megrendelést?
Gy. E.: Igen, szoktam megrendelésre készíteni ékszereket, akár egyéni elképzelés alapján is. Ez utóbbi esetben egészen személyes viszonyt igyekszem kialakítani a megrendelõvel. Az elkészült mû így biztosan róla és neki fog szólni.
O. Cs.: Mi határozza meg egy kép árát? Minél kisebb, vagy minél nagyobb rekeszekbõl áll?
Gy. E.: A legkönnyebb a kb. tenyérnyi méretben dolgozni. Ez a méret viszonylag a legolcsóbb. A rekesztechnika nem a nagy méretre van kitalálva. Minél nagyobb egy felület, annál sérülékenyebb. Ha a rekeszek között túl nagy a hely, akkor könnyebben reped a zománc. A tenyérnyi méretûnél kisebb zománcot viszont lényegesen nehezebb megvalósítani. Természetesen ez az árában is jelentkezik.
O. Cs.: Ha valakinek nagyon megtetszik ez a mûvészeti ág, és úgy gondolja, hogy szeretné elsajátítani, hogyan kezdjen neki?
Gy. E.: Van egy kitûnõ szakkör Debrecenben, az Újkerti Közösségi Házban, Bobonkáné Papp Antónia vezetésével. De egyéni foglalkozás keretén belül én is szoktam tanítványokat vállalni. Mindenképpen azt javaslom, próbálja ki elõször, nézzen körül egy mûhelyben, kérdezõsködjön, aki tényleg érdeklõdik ez iránt. Én általában elõször néhány medál elkészítését javaslom. Ezáltal a technika minden lépését ki lehet próbálni és sikerélményt is okoz a medálok elkészítése. Közben fel tudja mérni, hogy akar e komolyabban foglalkozni vele. Ha igen, akkor kell elkezdeni a szükséges eszközök beszerzését, amelyben lehet lépésenként is haladni.
O. Cs.: Március 11-ig volt lehetõség a józsai kiállítás megtekintésére. Legközelebb hol láthatjuk a munkáidat?
Gy. E.: Nem akarom "elkiabálni", de igen jó helyen lesz a következõ tárlatom is…