m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Egy délután az új felsõjózsai játszótéren

Úgy mint máskor, ma is sokan voltak kint. Visítozó, 3-4 év körüli gyermekek kergetõztek a játszóvárban, míg a nagyobbak sorban álltak a kötélhinta mellett. Az anyukák és nagymamák a kicsi gyerekek közelében maradtak végig, hogy szemmel tartsák õket.

Elsõként egy fiatal mosolygós hölgyhöz léptünk oda diktafonunkkal.

- Szerinted miben lehetne még változtatni a játszótéren?

Én meg vagyok elégedve ezzel a játszótérrel. Nagyon szép lett. Szépek a játékok és látszik, hogy sok igyekezet van a környezet gondozásán is, de az még sok munkát igényel. Jó lenne több árnyékot adó fa például. Nekem egy három éves fiam van, akivel szinte minden délután, ha tehetem és az idõ is megengedi, itt vagyunk. Neki a kedvence a hinta, én viszont kicsit veszélyesnek tartom, mert már volt, hogy kiesett belõle, csak úgy, mint a csúszdából.

Egy_d__lut__n.JPG

Majd egy másik anyukához fordultunk kérdésünkkel. - Tetszik-e Önnek a játszótér és mit szeretne rajta változtatni?

- Csodálatos lett az egész! Nagy szükség volt már rá! Örülünk, hogy végre elkészült- mondta, miközben a lánya megrángatta az anya felsõjét, hogy rá is figyeljen. - Bár szerintem még egy homokozó nagyon jó lenne, ahol több gyerek együtt játszhatna.

Egy idõsebb néni, valószínû nagymama, hallva beszélgetésünket odalépett hozzánk és így folyatatta:

- Nekem még az sem tetszik, hogy nincsen hol kezet mosni! Szüksége lenne ivóvízre és mellékhelyiségre is!

Ezután még több játszótéren levõ anyukát is megkérdeztünk a véleményérõl, akiknek hasonló benyomásaik voltak. Úgy tûnik nagyon hálás a lakosság és fõleg a gyerekek a Felsõ-Józsán megépült új játszótérért, amin gyülekezetünk oly sokat fáradozott. Szerencsére egyre több a gyerek, akik örömmel jönnek a templomkerti játszótérre játszani. A beszélgetésekbõl úgy tûnik, hogy van még teendõ itt, de ehhez további összefogásra lesz szükség.

Vas Lilla
Koroknai Sándor