m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Könyvajánló

Grecsó Krisztián: Isten hozott

Gallér Gergelyt munkahelyén, a tótvárosi könyvtárban éri a hír, hogy szülõfalujában elõkerült a Klein-napló, amely keletkezése idején olyan botrányt kavart, hogy a téeszelnök szavaival még "az épülõ kommunista világrendet" is veszélyeztette. Klein Ede kelmeárust 1948-ban vádolták meg azzal Sáraságban, hogy az ostoba néphit szerint a zsinagóga felépítése érdekében rituálisan megölt egy leányt. Az õ emlékének tisztára mosása, "a babonáktól terhes hiedelemvilág" felkutatása volt annak a négy fiatalnak a célja, akik 1981-ben megalakították a Klein Ede Egyletet. Az egylet egykori elnöke visszaemlékszik a hét évvel ezelõtt kezdõdött történetre, a különleges és titokzatos eseményekre, olyan árnyékokra, amelyeket csak a helybeliek látnak, olyan bûnökre, amelyeket még el sem követtek, s elsõsorban a Klein-naplóra, amit mindenki másként értelmez, "a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy saját haláluk idõpontját jósolta meg benne nem tudni ki."

grecs__.jpg

Finy Petra: Maja tizenkét babája

Finy Petra legújabb meséje Balatonfüreden játszódik egy régi villában, illetve a tó partján, a mólón. Itt nyaral Maja az unoka, ugyancsak Maja nevû nagymamájánál, és rájön, hogy a vidéki házban az élet sokkal izgalmasabb, mint gondolta volna. Maja mamának ugyanis van tizenkét dühös babája a padláson, akiket senki sem tud kiengesztelni. A mindig jókedvû Maja megpróbálja jobb kedvre deríteni õket, miközben Angella, a mindig repülni vágyó, légtornász baba elszökik, ezért meg kell menteni. A babamentõ akció kalandjai közben a tizenkét babát is egyre jobban megismerhetik a gyerekek: Netti néni például gyógyíthatatlan rendmániában szenved, a tüzes Carmen olyan hévvel tud szeretni, mint ahogyan gyûlölni, Dzsiga egy igazi dzsigoló, Bantu-tu egy afrikai harcos, Kisnyuszi félénk rongybaba, Porcelánasszony pedig egy összetört szívû kínai baba, és még sorolhatnánk a különös és mókás, de szeretni való, csetlõ-botló babákat, akiket Szegedi Katalin artisztikus festményei keltenek életre.

maja.jpg