Korábban volt egy aláírásgyûjtés településrészünkön azért, hogy legyen kihelyezett rendõrörs Józsán, ahol bejelentést is lehetne tenni. A Budai Ézsaiás utca elég messze van innen, így sok bûneset el sem jut a rendõrség tudomására, mert nem veszik az emberek a fáradtságot, hogy odáig elmenjenek.
Kelemen Éva: A panaszfelvétel lehetõsége valóban csak a központi objektumban biztosított, mivel itt van meg az ehhez szükséges technikai háttér, illetve erre a feladatra speciálisan képzett panaszfelvevõi állomány. A panasz felvételének lehetõsége - a Debreceni Rendõrkapitányság tekintetében – Józsához legközelebb csak a központi objektumban lehetséges, de bejelentéssel élhetnek a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikén is. Nagyon sokan vannak, akik nem kívánnak a központi objektumba fáradni, õk levélben, elektronikus úton, vagy pedig telefonos bejelentés útján terjesztik elõ a problémájukat. Ebbõl kifolyólag minden olyan dologról, eseményrõl tudunk, amit bejelentettek, amit nem jelentenek be, arról nincs információnk. A központi panaszfelvételi rendszer nem véletlen, hiszen a büntetõeljárás lefolytatása szigorú alakisághoz kötött. A szóbeli bejelentés alapján szükséges intézkedéseket (pl. elkövetõ elfogása, helyszíni szemle) természetesen megtesszük, azonban a feljelentést elõ kell terjeszteni írásban is. A meglévõ problémákra nem feltétlen a rendõrõrs létesítése a megoldás.
Közlekedési, illetve baleseti szempontból mi jellemzi településrészünket?
Kelemen Éva: Józsán éves átlagban 10-12 közlekedési baleset történik. Tipikus balesetrõl nem beszélhetünk. Több esetben is érkezett lakossági panasz a gyorshajtások, illetve a kerékpárúton közlekedõk szabálytalanságai miatt. A fentiek csökkentése érdekében több esetben tartottunk ellenõrzést, illetve a gyorshajtók kiszûrésére a sebességmérõ készüléket többször üzemeltetjük. Ebben az évben Józsa területén nem történt közlekedési baleset.
Józsa bûnügyi szempontból milyen a város többi részéhez viszonyítva?
Kelemen Éva: Józsára vonatkozóan külön statisztikai mutatók nincsenek, adatok csak a Debreceni Rendõrkapitányság illetékességi területére vonatkozóan rendelkezünk.
Mit tehetünk mi lakosok azért, hogy biztonságba érezhessük magunkat, illetve mi a teendõ baj esetén?
Kelemen Éva: Arra kérjük a lakosokat, hogy amennyiben mégis bûncselekményt követnek el a sérelmükre, haladéktalanul tegyenek bejelentést a rendõrség 107-es segélyhívószámán, mert ha a hatóság csak órákkal vagy napokkal késõbb értesül az esetrõl, az nagyban nehezíti az eredményes felderítést. Továbbá azt javasoljuk, hogy lehetõség szerint Önök is tegyenek a biztonságuk érdekében.

Kérjük a betörések megelõzése érdekében fogadja meg tanácsainkat! A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság az alábbi ajánlásokat adja:
1. Nézzen körül az udvaron!
Hogy minimálisra csökkentse a betörés esélyét, elõször is nézzen körül az udvaron, kertben, hogy nincs-e olyan tárgy az ablakok közelében, amely esetleg segítséget nyújthatna a betörõknek a bejutáshoz. A ház körül például ne maradjon kint létra vagy egyéb kerti bútor. Ezeket lehetõség szerint tárolja beltérben, de mindenképpen zárható helyen.
Bármennyire is magától értetõdõnek tûnhet a tanács, ha elmegy otthonról az ajtókat, ablakokat jól zárja be, ha megfeledkezik róla a figyelmetlenségért nagy árat fizethet.
A villanyóra szekrényét zárja biztonságosan, hogy a behatoló ne tudja elõre elsötétíteni a lakást, illetve ezzel együtt az elektronikus riasztást is kiiktatni.
Tartson rendet közvetlen környezetében és a kertben. A széthagyott kerti szerszámok, gépek, illetve gyerekjátékok, valamint a könnyebben elmozdítható kerti bútorok könnyedén ellophatók, ráadásul egyenesen vonzzák a besurranó tolvajokat.
A sûrû növényzet kiváló rejtekhelyül szolgálhat a betörõk számára. A dúsabb bokrokat, fákat ritkítsa meg annyira, hogy a betörõk ne tudjanak észrevétlenül tevékenykedni. A házhoz, ablakokhoz közel álló fák ágait, pedig lehetõség szerint vágja vissza.
Érdemes beszerezni néhány idõzített kapcsolót, amelyekkel szabályozható, hogy melyik lámpa mikor kapcsolódjon be magától a távollét alatt, azt a látszatot keltve, hogy vannak a lakásban.
Ne hagyjon a lakásban nagy értékû készpénzt, ékszereket, hacsak nincs otthon széf, amely biztonságot nyújt.
3. Amennyiben hosszabb idõre elutazik, kérje a szomszédok segítségét!
Utazás, hosszabb távollét idejére kérjen meg egy barátot vagy egy megbízható szomszédot, hogy rendszeresen ürítse a postaládát, a szemétszállítási napokon az önök kukáját is helyezze ki a ház elé, függetlenül attól, hogy tartalmaz-e valamit, vagy sem, esténként kapcsolja fel a villanyt, és húzza le a rolókat vagy húzza be a függönyöket. Fontos azonban, hogy a redõnyök, függönyök ne legyenek állandóan leengedve, illetve behúzva, mivel ez is egy jel arra nézve, hogy senki sem tartózkodik otthon.
Hosszabb út esetén nem árt, ha fûnyírással is megbízza a szomszédot, ismerõst. Cserébe felajánlható, hogy használja kerti ruhaszárító kötelet, illetve udvari parkolóhelyeinket, hiszen ezek is azt a látszatot keltik, hogy lakják a házat.
Fontos, hogy a megbízott személy tudja a pontos címet, ahol a vakációt tölti, és egy telefonszámot, ahol baj esetén feltétlenül el tudja önöket érni.
4. Ne verje nagydobra, ha nyaralni megy!
Próbálják minél kevesebb emberrel megosztani, hogy huzamosabb idõre üresen hagyják otthonunkat. Hisz minél kevesebben tudják, hogy elutazunk, annál kisebb a lehetõsége annak, hogy olyan ember fülébe jut elutazásuk híre, aki esetleg nem tisztességes céllal érkezhet.
5. Védje a nyílászárókat!
Egy lakás legkritikusabb pontja a bejárati ajtó. Az ajtókra rakhat pótzárakat, biztosítóláncot, de ezek csakis akkor érnek valamit, ha az ajtó tokszerkezete stabil. Az ablakoknak sem árt az extra védelem. Az alacsonyabban fekvõ ablakokat, erkélyeket védhetik rácsozattal, betörésgátló fóliával, vagy utólag felszerelhetnek például zárható fogantyúkat.
7. Helyezzen el mozgásérzékelõket!
Helyezzen ki minden bejárathoz mozgásérzékelõt, hiszen egy olyan lámpa, amely a mozgást érzékelve hirtelen felkapcsol, elbizonytalaníthatja a betörõt, mivel ezt annak jeléül veszi, hogy az adott háznál vigyáznak a biztonságra.
8. Ne hagyjon kulcsot a lábtörlõ alatt!
Ha azt gondolja, hogy a legtöbb "tikos hely" (lábtörlõ alatt, ablakpárkányon, ajtókeret fölött, odvas fa belsejében...) a rablók elõtt is titkos, elég nagyot téved. Egy tapasztalt betörõ számára nem okoz különösebb gondot a kulcs megtalálása. A legszerencsésebb, ha a pótkulcsot a szomszédra vagy egy közeli barátra bízzák baj esetére.
9. Szerezzen be riasztót!
Modern riasztórendszerek széles választékban beszerezhetõk. Lehetõsége van olyan rendszert választani, amely a szerzõdött biztonsági szolgálatot riasztja. Ha ilyen távfelügyeleti riasztórendszert választ, akkor a rendszer kiépítésének egyszeri díja mellett havonta fizetni kell a készenlétért. Cserébe biztosan fogja tudni, hogy ha bármilyen probléma adódik, akkor valaki a helyszínre fog sietni, és ellenõrzi a helyszínt. Ha nem tervez ekkora beruházást, akkor válasszon a barkácsáruházakban kapható egyszerûbb riasztóberendezések közül. Van, ami ajtó- és ablaknyitást érzékel, léteznek mozgásérzékelõs készülékek, de van hõ- vagy hangérzékelõ (rezgés) berendezés is a kínálatban. A mûködtetés is változatos lehet, a legtöbb riasztó külsõ táplálást igényel, de léteznek nagyon egyszerû, elemes kis készülékek is. A riasztás típusa ezeknél a rendszereknél hang- vagy fényjelek formájában mutatkozik meg. Kertbe érdemes mozgásérzékelõs reflektorokat kiépíteni, amelyek behatoló esetén a védeni kívánt területet erõs fénnyel bevilágítják. Zárt térbe mozgás- és nyitásérzékelõ riasztók kombinált kiépítése javasolt erõs hang- vagy távriasztással. Fontos, hogy az olcsóbb, fõleg a kisebb riasztókészülékek gyorsan hatástalaníthatók – egyszerûen földhöz lehet csapni õket, illetve sok esetben az elektromos táplálás megszüntetésével (drót elvágása) eleve mûködésképtelenné válnak.
