A zászlós hozzátette: az év végén általában megnõ a betörések száma, amit õ azzal magyaráz, hogy az év ezen idõszakában a bûnelkövetõknek is több pénzre van szükségük. Tájékoztatása szerint az említett lopásokat a kora esti órákban követték el. Két hete nem fordult elõ hasonló eset, amiben annak is szerepe lehet, hogy sûrûbben járõröznek a területen.
- A múlt nyár végén két-három naponta törtek fel melléképületeket Józsán. Akkor sikeresen nyomoztunk egy helyi férfi ellen, akit huszonhat rendbeli lopással gyanúsítottunk meg. Amióta ez a férfi elõzetes letartóztatásban van, a melléképületekbõl történõ lopások megszûntek - fûzte hozzá. Természetesen az elmúlt idõszak betöréseiben is nyomoznak, de az eljárás érdekében errõl korainak tartotta nyilatkozni.
Terepszemlén?
Az elmúlt hetekben többször is egy idegen, német rendszámú gépkocsit láttak lépésben haladni a helyiek - tudtuk meg józsai polgárõröktõl, akik szerint könnyen elképzelhetõ, hogy a gépkocsiban ülõk terepszemléztek. S ez összefüggésben lehet a decemberi betörésekkel is. A polgárõrök megfigyelték azt is, hogy egyes, Józsán jövõ-menõ vállalkozók jegyzetelik, mely házaknál nem húzzák be a kukát napközben. Ahol a kuka kint marad, ott vélelmezhetõen a háziak nincsenek otthon. S az ilyen tippek jól jönnek a tolvajoknak.

A polgárõrök arról is beszéltek a Naplónak, hogy tavaly több bûnelkövetõt sikerült tetten érni, illetve a rendõrség sikeres felderítéseket folytatott (e nyomok egyébként többször is a közeli Bodaszõlõre vezettek). Most azonban szerintük egy másik bûnözõi kör próbálkozik Józsán, így érdemes elõvigyázatosnak lenni.
HBN-RaL
Forrás: haon.hu
