A református gyülekezet és a Józsai Reformátusokért Alapítvány azért kezdte el a munkálatokat, mert a település lakóinak lehetõséget szeretne adni a tartalmas együttlétre.
A Józsai Reformátusokért Alapítvány a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a vidéki települések megújítására és fejlesztésére igénybe vehetõ támogatásról szóló 145/2009(XI.6.) FVM rendelet alapján nyert támogatást. Az Alapítvány 2010 januárjában nyújtotta be a pályázatot „ Játszótér és pihenõpark kialakítása ” címmel. A munka az európai Mezõgazdasági Garancia Alap és a Magyar Köztársaság támogatásával készült el. A munkálatokra az Alapítvány 26.300.819 forintot nyert. A pénzbõl olyan tereket építettek, ahol a gyülekezet közös programokon vehet részt. A templom mellett kültéri elõadásoknak és az ifjúsági együttléteknek szeretnének helyt adni.
A templom mellett készült el a játszótér, mászó várral, mérleg-, rugós- és lengõ hintával valamint egy drótcsúszka pályával. A játszótér a helyiek számára készült, ezért bárki használhatja. A téli idõszakban reggel 9-tõl délután 17-ig tart nyitva. A nyári nyitvatartási rendrõl késõbb értesítjük az érdeklõdõket. A játszótér a Rózsástelep utca felõl közelíthetõ meg.
Ilyen volt...
és ilyen lett.
A Józsai Reformátusokért Alapítvány és a Gyülekezet megköszöni mindazoknak a segítségét, akik munkájukkal, imádságukkal, adományukkal, lehetõségeikkel hozzájárultak a munkálatok elvégzéséhez.
