A tanácshatalom (a direktóriumok) bukása után a közigazgatás visszatért a régi mederbe, a 20-as évek elejére konszolidálódott a háború elõttihez hasonló képviselõ-testületi tevékenység.
A nyomor, a nélkülözés azonban már-már elviselhetetlenné vált. Egyedüli megoldásnak a földreform (a szegény néprétegek földhöz juttatása) tûnt. Mindkét településen (Alsó- és Felsõjózsán) sor került bizonyos földosztásra, de végrehajtásának módja mind a lakosság, mind a képviselõ-testületi tagok között nagy fölzúdulást váltott ki. A körjegyzõt azzal vádolták, hogy igazságtalanul jár el a földparcellák és házhelyek kiosztásakor, vagyis nem csak azok kaptak földet, akik valóban rászorultak!
A "földéhség" csillapítására a képviselõ-testület szerzõdést kötött Hadházy Zsigmond fõszolgabíróval, aki a macsi határúttól (a mai Sillye Gábor utcától) délre fekvõ földterületébõl százhúsz házteleknek elegendõ földet adott a józsaiaknak. Az adományozás célja az volt, hogy 197 igénylõbõl 120 "teljesen vagyontalan földmûves, hadirokkant és hadiözvegy minden ellenszolgáltatás nélkül családi otthonhoz, megélhetéshez" jusson. A szerzõdés 1925. április 25-én lépett érvénybe. Hasonlóan osztották ki a szegények között a Hadházyteleppel szomszédos Tóthtelepet, Tóth János földtulajdonos birtokát is. (A két telep 1953-ig közigazgatásilag Debrecenhez tartozott, a belügyminiszter csak akkor csatolta Józsához.)
Az józsai utcanevek a táj természetföldrajzi és történelmi múltját õrzik. Az Õrhegy utcában nem is olyan régen még egy õsi kunhalom állt. A Doboka utca környéke az Árpád-korban az erdélyi Doboka vár birtoka volt. Nyáry Pál egri kapitány Várday Katalin második férje volt, a Várdayak kihalása után Szentgyörgy déli negyede a Nyáryaké lett. 1849. augusztus 2-án Nagysándor József csapata a Tócó közelében szembeszállt a támadó cári sereggel. A csata emlékét több utcanév megörökítette Józsán.
Az elsõ világháború után Alsójózsán újra napirendre került a Felsõjózsától való elszakadás, az önálló nagyközséggé válás gondolata. Az 1921. április 29-i képviselõ-testületi ülésen megfogalmazták az összetartozás hátrányait: a két községet nem köti össze egyetlen járható út sem, az alsójózsaiaknak ezért a fuvardíj sokba kerül; a körjegyzõségi szervezet számukra hátrányos, mert lassítja az ügyek intézését: anyakönyvi ügyek, kihallgatások, adótárgyalások stb. esetén "az alsójózsaiak kénytelenek a több kilométeres távolságban levõ Felsõjózsára, a körjegyzõség székhelyére gyalogolni."
A kormányzat és a megyei irányító szervek azonban gazdasági, pénzügyi és közigazgatási szempontból megalapozatlannak és indokolatlannak tartották a két kisközségnek a körjegyzõségbõl való kiválását és két, önálló nagyközséggé történõ átszervezését. Különösen megalapozatlan volt ez Alsójózsa esetében, amely a lakott területen kívül sem szántófölddel, sem erdõvel nem rendelkezett. (A Szentgyörgyi-erdõ, Nagy- és Kisszentgyörgy-puszta közigazgatásilag Felsõjózsa része volt, egyébként az egész területet a Hartstein- és Halbrochr-család birtokolta.) Alsójózsa lakossága kb. 1250 fõ volt, Felsõjózsáé 2150, külön-külön mindkettõ (különösen Alsójózsa lélekszáma) kevés egy nagyközség létrehozására. A településeken nem mûködött sem termelõ üzem, sem gyár, egyiknek sem voltak kiaknázható természeti forrásai (bányák, folyóvizek, tavak stb.), csak a mérhetetlen szegénység volt közös, és az óhaj a különválásra.
A két világháború között mindkét településrész lakossága igen nehéz körülmények között tengette életét. A nehéz helyzet ellenére élt az emberekben a mûvelõdés iránti igény. Olvasókörök mûködtek, a megyei torna- és énekversenyeken a józsai iskolások mindig a legjobbak között szerepeltek. Alsojózsán - Sándor Imre, Baráti Eszter, Sarkadi Erzsébet, Szabó Ilona és Nagy Antal vezetésével megalakult a "Mûkedvelõ Ifjúság" nevû öntevékeny csoport, amely elõadások bevételébõl harangokat vásárolt a templomba, telket vett az új iskola számára és segített berendezni a tantermeket.
Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv