m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Botrány a közgyûlésén - nemet mondtak a józsaiaknak

A közgyűlésen részt vett a 20 taggal rendelkező egyesület 15 tagja valamint 40-50 meghívott vendég és a focicsapat tagjai. A napirendi pontok között volt többek között az egyesületnél lefolytatott adóhatósági ellenőrzésről szóló beszámoló valamint új tagok felvétele. Már a közgyűlés elején sem tudtak a tagok megegyezni sem a napirendi pontokról, sem arról, hogy ki legyen a levezető elnöke a közgyűlésnek. Idősebb Batta Mihály még azt is javasolta, hogy legyen zárt a közgyűlés, hiszen senkinek semmi köze az egyesület ügyeihez. Csősz Imre olimpikon az egyesület elnöke és Bernáth Csaba labdarúgó elnökségi tag több problémát is felvetett az egyesület működésével kapcsolatban. Többek között azt, hogy az előző elnök, Szabó László ténykedése alatt az egyesület megsértette a számlaadásról szóló szabályokat: nem adtak számlát a szülőknek a gyermekeknek tartott edzésekről, valamint a számviteli fegyelmet és ezért az egyesületet a NAV 500.000 Ft pénzbírsággal sújtotta, amit felháborítónak neveztek. Szabó László erre azt válaszolta, hogy ezt már mindenki tudja, menjünk tovább, amit az egyesület tagjai Csősz Imre és Bernáth Csaba kivételével helyeseltek is. Csősz Imre ezután, arról beszélt, hogy az egyesület elnökségi tagjai az elnök, vagyis az ő aláírása nélkül olyan kötelezettségvállalásokat tettek, amihez nem volt joguk. Példaként említette, némi nyomozás után kiderült számára, hogy az egyesület tulajdonos lett egy gazdasági társaságban is, amiről semmilyen döntés korábban nem született, és ő nem is írt alá ilyesmit. A problémát még tetézi az is, hogy ebben a gazdasági társaságban az egyesület mellett tulajdonos még maga Szabó László elnökségi tag is. Ráadásul az elnökség többi tagja Tóth Mihály, Szabó László és Nagy Csaba kezdeményezésére az egyesület tagsága ennek a gazdasági társaságnak a Zombor Consultingnak akarja odaadni a pálya üzemeltetési jogát, ahol Szabó László is tulajdonos.

Ez után Csősz Imre bejelentette, hogy a legfőbb ügyészhez fordul jogorvoslatért, akitől azt kéri, vizsgálja meg az egyesület működését. Bernáth Csaba pedig arról beszélt, hogy kár lenne oda adni a pálya kizárólagos használati jogát egy cégnek, hiszen van kifejezetten civil szervezeteknek kiírt pályázat. Ha ezt megpályázna az egyesület, lehetne építeni belőle öltözőt és műfüves pályát valamint hátrányos helyzetű gyermekeknek ingyenesen edzéseket tartani. Ehhez a konstrukcióhoz az egyesület korábban elkötelezte magát a Bartók Róbert által jegyzett befektető céggel, ahonnan a pályázati önerő is biztosítva lett volna. Azt is elmondta Bernáth Csaba, hogy tavaly nem nyert a pályázatunk, de ha idén be tudtuk volna adni, vagy akár jövőre beadnánk, akkor nagyobb eséllyel indulhatna az SE, mivel a kiírásban, előnyben részesítik azokat, akik már pályáztak, de nem nyertek. Erre azt mondta Szabó László, hogy tavaly már pályáztunk és nem nyertünk, de azt nem, hogy éveken keresztül semmi sem történt a pálya fejlesztése ügyében, amíg ö volt az elnök. Ez után leszavazta az egyesület tagsága azt a napirendi pontot, hogy új tagokat vegyenek fel, akik Csősz Imre által kaptak meghívást a közgyűlésre és mind józsai lakosok. Így az egyesület elutasította azt a 38 tagfelvételi kérelmet, amit józsai sportolni és segíteni vágyó emberek adtak át az egyesületnek, azaz nemet mondtak a felvételükre. Az egyesület így nemcsak erkölcsi szempontból károsodott, hanem elesett 380.000 Ft tagdíjtól is, ami a NAV bírság kifizetésében is segítség lett volna.

Csősz Imre felháborodásának adott hangot, hiszen az egyesület célja az alapító okirat szerint is a józsai sportolni vágyó embereknek lehetőséget biztosítani. Arra a kérdésre, hogy miért nem veszik fel tagnak a jelentkezőket az volt a válasz, hogy nem kell erre válaszolni - csak. Ez után Csősz Imre azt vélelmezte, hogy néhány ember ki akarja sajátítani ezt az egyesületet és az ingatlan hasznosítását, ami így már nem a józsaiak érdekeit szolgálja. Mindeközben Bartók Róbert elhagyta a közgyűlés helyszínét, aki távozás közben azt mondta, hogy ők így elállnak a korábbi ajánlatuktól, hiszen a több tízmillió forintos befektetett összeget nem néhány embernek akarjak adni, hanem egy rendes tagsággal rendelkező egyesületnek. Végezetül a közgyűlésen mindezek után még leváltották Csősz Imrét és Bernát Csabát - tájékoztatatta lapunkat Csősz Imre úr.

botr__ny_450.jpg
Fotó: www.dehir.hu