A babonákkal közeli rokonságban állt a népi gyógyászat, bár sok esetben a természeti jelenségek megfigyelésébõl leszûrt tudás is ott rejlett mögötte. A gyermek fogfájását például a következõképpen "gyógyították": Ha bal oldali foga fájt, a bal csuklójára három gerezd fokhagymát kötöttek fehér cérnával, majd a gyermeket hátára fektették egy deszkapadon. Mozdulatlanul kellett feküdnie sokáig! A kényszerû tétlenségben bizonyára elszunnyadt, így enyhült a fájdalma is. A felnõttek lyukas fogát pálinkával öblögették, majd betömték puha kenyérbéllel. Ha már végképp nem bírták a lüktetõ fájdalmat, orvoshoz mentek.
A Kis-erdõ szélén sok farkasalma termett, ezt sebek gyógyítására használták. A kelésekre tengerhagyma összetört levelébõl dunsztolást tettek, ez a gévát (kelést, furunkulust) megérlelte, így hamarabb kifakadt és meggyógyult. Akinek magas volt a vérnyomása, a Tócóból nadályt (piócát) vitt haza befõttesüvegben. Körben a nyakára rakta és a piócák lassan szívták a vérét, így enyhült a beteg szédülése.
Ha a csirkének, tyúknak "ment a hasa", vagy valamilyen betegség miatt "guzori" volt, paprikásszalonna darabkákat dugdostak a begyébe. A tyúkok vizét hipermangával (káliumpermanganáttal) fertõtlenítették.
A karácsonyi játékok közül a legismertebb a csillagozás volt. "Három, 14-15 éves fiúgyermek: Nagy Gyula, Egri József és Fodor Jóska elindulnak Alsójózsán karácsony szombatjának estéjén csillagozni. Mindhárman fehérbe öltöznek, vesznek ugyanis magukra emberinget (férfiinget) és fehér nõi alsószoknyát. Fejükre kemény papírból készült és színes papírral bevont püspöksüveget tesznek. Kettõ közülük a botos, a harmadik a csillagot forgatja, A csillagot ócska rostának a kérgébõl készítették színes papírral kidíszítve. A csillagnak olyan hosszú tengelye van, hogy ha az ember bal kezével megfogja a tengelyt, a tengely vége a bal hónalj alá szorítható. A jobb kéz mutatóujjavai a dallam ütemére lehet forgatni a csillagot a tengelye körül, melyen bent egy gyertya ég. A botok a fiúknak szemig érnek, csörgõt, azaz 4 darab pléhet szegeznek rá a felsõ végére, hogy amikor a földhöz koppantják, jól csörögjenek. Azt tartják, hogy a földes házban sokkal szebben csörög a bot, mint a deszkapadlón. Amikor meg érkeznek valamelyik házhoz, egyik botos elõremegy, be a szobába és a következõképpen köszönt be:
Szerencs és jó estét e ház gazdájának,
Felkérném kendteket, ha ide hallgatnának.
Csillagi társaim odakinn fázódnak,
Beszólítnám õket, mert nagyon megfáznak.
Szabad a csillaggal bejõni?
Ha szabad, csördít a botjával hármat, s akkor bejön a másik kettõ is, kik már kint meggyújtották a csillagban a gyertyát. Elöl áll a csillagos, utána egymás mellett a két botos. Rázendítenek az alábbi énekre mind a hárman, s míg az ének szól, a csillag folyton forog, a botosok pedig taktusra verik a botot:
Hej, víg juhászok, csordások,
Mit csörögnek a források?
Mily gyönyörû ez az éjjel,
Hát tekintsetek csak széjjel!
Nézd, amott Betlehem felett
Látok egy nagy fényességet,
Ott egy csillag is leszállótt,
Egy nagy pajtánál megállótt.
Hogy fel ébredtem álmomból,
Láttam csillagot Jákobból,
Hogy felkeltem, láttam tüzet,
Mely jelentett egyszülöttet.
Ott van, bizonnyal megláttam,
Néztem, hogy odajutottam,
Jaj, ott fekszik a szénába,
Betakarva póácskába.
Üdvöz légy, áldott pásztorunk,
Kit szegénységben imádunk.
Vedd kegyesen szíveinket,
Véle együtt mindenünket.
Vedd kegyesen szíveinket,
Véle együtt mindenünket.
Éneklés után az egyik botos elõre áll és így búcsúzik:
Szívesen köszönjük, hogy meghallgattatok,
A mi beszédinkért minket fogadtatok.
Isten áldása legyen rajtatok!"
A csillagozáson kívül játszották a betlehemes játékot is (még másfél-két évtizeddel ezelõtt is). A józsai betlehemeseket Debrecenben is szívesen látták. Ecsedi István, a híres néprajztudós 1928-ban és 1929-ben lefényképezte és fonográfra vette a józsai betlehemeseket.
A régi józsaiaktól több kiolvasó versikét is feljegyeztek:
Piros kendõ, pi, pi, pi
Alatta ül valami.
Két kis egér, két kis nyúl,
Eredj ki, te ifiú.
Egy, kettõ, pitypaládé,
Sárgarigó, rakoncáré,
Cérnára, cinegére,
Fuss ki, madár, a mezõre.
Fuss ki hát!
A lányok szerettek prómozni (pórumozni), ilyenkor a következõ verseket mondták:
Pórom, pórom festékes
A kisasszony de kényes.
Kallóba' fújják,
Debrecenbe' járják
Tót asszonynak tót a lánya,
Kacskaringós a szoknyája.
Kapj szoknyát, rokolyát!
A következõ húsvéti locsolóverseket felsõjózsai gyerekek gyûjtötték néhány évvel ezelõtt:
Szép Magyarországot
Körös-körül jártam,
Nyíló rózsaágat
Sehol sem találtam.
Találtam egy bimbót
Kövek között ülni,
Annak nyitásához
Kell egy üveg kölni.
Szabad-e locsolni?
Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a lábam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbet most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi.
Szabad-e locsolni?
Nyelvi érdekességek
Tudták-e, mit jelent az, hogy valakinek debreceni szeme van? Azt jelenti, hogy a szóban forgó személy elfordítja a fejét, ha ismerõssel találkozik az utcán, hogy ne kelljen köszönnie!
Hogyan fejezhetjük be a következõ mondatot? "Hiába beszélek ennek a gyereknek, a füle botját sem ..." Ha a mondatot a mozdítja, mozgatja szóval fejezzük be, bizonyára nem Józsán tanultunk meg beszélni, és ebben az esetben a magyar köznyelvet beszéljük. A józsaiak az emeli, emelinti szóval fejezik be ezt a mondást: "A füle botját se emeli."
Csónak alakú fejfák az alsójózsai temetõbõl
Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)