Aradi Csaba címzetes egyetemi docens, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, a magyar természetvédelem elismert szaktekintélye, Pro Natura Díj és számos egyéb kitüntetés birtokosa, aki 2010. óta Debrecen város díszpolgára. Tudományos, szakmai tevékenysége fókuszában a hortobágyi ökológiai vizsgálatok mellett, Debrecen és Debrecen környéki élõhelyek kutatása áll. Nevéhez fûzõdik a Nagyerdõ védett területének bõvítése és az Erdõspusztai Tájvédelmi Körzet létrehozása is. A közelmúltban dolgozta ki a józsai Tócó-völgy természetvédelmi terület kezelési és fejlesztési tervét.
Engedje meg, hogy elõször is gratuláljak a tavaly kapott díszpolgári címéhez, amelynek adományozásával a közgyûlés Debrecen várost gazdagító, példaértékû munkásságát kívánta elismerni. Milyen érzéseket váltott ki Önbõl ez az elismerés?
Aradi Csaba: Számomra a sok elismerés közül, melyben részem volt, ez a szívemhez az egyik legközelebb álló kitüntetés, hiszen debreceni vagyok, Debrecenhez minden ízemmel kötõdöm.
1995-ben költözött Józsára családjával, annak idején miért pont Józsát választotta lakóhelyéül?
Aradi Csaba: A bátyám már korábban Józsán telepedett le, és Józsán járva, megismerve a Monostori erdõ közelségét (mely egyébként helyi védettségû terület) nagyon kedvezõnek ítéltem e települést.
Józsa természeti értékekben gazdag, hiszen itt folyik a Tócó, itt van Debrecen egyetlen megmaradt bellegelõje a Józsai Nagyrét, valamint az elõbb említett erdõ. Mennyire értékes területek ezek a természetvédelmi szempontból?
Aradi Csaba: Egyik legnagyobb veszteség Debrecen környékén a valamikor a várost övezõ bellelegelõk megszûnése, melyeknek mára már nyoma sem maradt, ez a józsai rész az utolsó. Itt megmaradtak a lösz-legelõkre jellemzõ sajátos növények, amelyek máshol már nincsenek, és kiemelkedõ értéke e területnek az itt található fokozott védettségû földi kutya populáció is, mely becsléseink szerint 25-30 egyedbõl állhat.
Az idõs emberek mesélik sokszor, hogy a Tócó-patak régen még hajózható is volt. Igaz ez vagy csak legenda?
Aradi Csaba: Ez legenda (mosolyog), viszont az igaz, hogy korábban vízimalmokat hajtott, sõt volt amikor a Tócón hét vízimalom is mûködött. Persze ekkor még bõvebb vize volt. Nem véletlen, hogy évezredek óta lakott e terület. A Tócó-patak vízhozama az utóbbi idõben megcsappant, az én gyerekkoromban még télen-nyáron bõségesen folyt benne a víz.
Van aki szerint a természeti értékeinket úgy tudjuk megvédeni, hogy nem engedünk senkit a közelébe, van aki pedig azt az elvet vallja, meg kell mutatni azokat a jövõ generációinak, ön ezt a kérdést hogyan látja?
Aradi Csaba: Mindenkinek van igazsága e kérdésben, az arányokat kell jól eltalálni. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Természetvédelmi Unió is irányelveket határozott meg pl. egy nemzeti park esetében is. Kell olyan zóna, ahol megmarad a biológiai sokszínûség, ezt nevezik naturzónának. De legyen olyan rész is, mely az emberek számára pihenést, oktatást, nevelést, tudatformálást szolgálja. A Tócó esetében pl. a zeleméri résznél nagyobb védelem kellene, a természetes növénytakarónak szélesebb sávban kellene megmaradnia, kevesebbet kellene beszántani. Az a rész maradjon meg eredeti „vad” állapotában. Viszont belterületen egy „szelíd” kapcsolatot kell kialakítani az ember és a természet közt, hogy az ember élvezhesse a természet sokszínûségét.
Miért volt szükség a Tócó-völgy természetvédelmi kezelési és fejlesztési tervének a kidolgozására?
Aradi Csaba: A Józsapark mögötti részén, - ahol az erdõsáv van - az egy mesterségesen telepített erdõ, így sok tájidegen, ember által telepített fa és növény él ott. Az az erdõ, amit az ember telepít, kezelést igényel, fõleg ott, ahol az lakott területen van. Ez azt jelenti, hogy amikor egy-egy fa eléri a biológiai korának felsõ határát, azt bizony ki kell vágni, mert onnantól veszélyessé válik. Egy-egy nagyobb viharban vagy szeles idõben, akár halálos balesetet is okozhatnak, erre sajnos már volt is példa, igaz az nem Józsán, hanem a Nagyerdõn történt. A kivágott fák helyére, pedig erre a tájra jellemzõ fajokat telepítünk, amelyek ráadásul sokkal inkább illeszkednek majd a tájhoz. E tájra jellemzõ – a jelenlegi erdõsáv elõtti és utáni szakaszokon jól megfigyelhetõ – ligetes, foltos jellegû telepítést terveztünk. Az elöregedett fákat sem egyszerre vágják ki, hanem fokozatosan, foltonként. Mikor egy-egy csoport kisfa megerõsödik és növekedésnek indul, akkor vágnak csak ki újabb elöregedett facsoportot.
Nem zavarja az ott élõ állatokat ez a növénycsere?
Aradi Csaba: A kezelési terv részletesen kitér arra is, hogyan lehet úgy megújítani ezt a részt, hogy az itt élõ állatokat az a legkevésbé zavarja. A fészkelõ madarak védelme is igen fontos, így például ügyelünk arra is, hogy a fákat fészkelési idõszak elõtt vágják ki, így a madár nyugodtan kereshet magának másik fát a fészekrakásra. Egyébként megjegyezném, hogy a kikelõ fiókákra a környéken élõ kutyák, macskák sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, hiszen amikor a fiókák repülni tanulnak, igen védtelenek, és a környéken sétáltatott kutyák, macskák, gyerekek sokszor összeszedik õket, mielõtt a fészekbe vissza tudnának térni.
Az Ön által elkészített kezelési terv tartalmazza a nagylegelõ fejlesztését is oly módon, hogy ott oktató és látogató központ valósulhatna meg, ahol õshonos magyar állatokat is láthatunk majd.
Aradi Csaba: Igen, az utolsó bellegelõn egyszerre van lehetõség arra, hogy a hagyományos földhasználati formák bemutatása mellett megmaradjon a biológiai sokszínûsége is e területnek, hiszen ebben a tájban e két dolog mindenhol összekapcsolódik. Megfelelõ tájhasználat nélkül ezek a természeti rendszerek nem maradnának fenn. E tájhasználat legkedvezõbb formája pedig itt a legeltetés, ezt szeretnénk hosszútávon itt bemutatni a nagyközönségnek.
Ön szerint a Józsán élõ családok mit tudnak tenni a helyi természeti értékek védelméért?
Aradi Csaba: A legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy e táj, a Tócó ér milyen természeti értéket képvisel. Érdemes elgondolkodni azon, vajon az ember miért él itt már több ezer éve. Ajánlom mindenkinek, hogy ha egyszer ideje engedi, nézze meg honnan ered, hogyan tör elõ ez a mocsárforrás, - mely alig két kilométerre ered a Bocskai utcától - ahol magunkba szívhatjuk a táj szépségét. Aki pedig megismeri, az biztos, hogy megszereti, aki megszereti, az biztos, hogy meg akarja õrizni: mert ez egy szerethetõ táj.
