Valamennyi szentgyörgyi épület elromosodott, a Szent György-templom is, melynek tégláit széthordták, csak az alapfalai maradtak a földben az 1910-es évekig.
Két kiegészítõ olvasmány következik, mely erre az idõszakra vonatkozik:
Az 1594. évi tatár pusztítás
Krími tatár kán elõször 1594-ben Gázi Giráj személyében járt Magyarországon. A török szultán parancsára a kán 20-22 ezer katonát vonultatott fel a magyarországi hadszíntérre: a tatár sereg túlnyomó része íjjal, néhány köteg nyíllal és puszta karddal vonult hadba. Volt elit hadtestük is, a muskétások (tüfenkdzsik) hadteste, ez azonban alig néhány száz fõt számlált, de a szekbánoknak nevezett egy-két ezer fõs hadtest is alig tudott tûzfegyverrel bánni.
Gázi Giráj kán útjáról és az 1594. évi hadjáratról leveleiben részletesen beszámolt barátainak. Bender városánál kelt át csapataival a Dnyeszter folyón, majd észak felé haladván Moldván és Lengyelországon át egészen a folyó forrásvidékéig nyomult. Ott három részre osztotta a seregét. Egy csapat a Vereckei-hágón át vonult Magyarországra, a másik kettõ pedig a lengyel-magyar határon vágott neki a Kárpátoknak. Hegyi kalauzuk nem volt, egy öreg tatár vezette találomra az átkelést. Többször eltévedtek, míg végül a Nagy-Ág folyó völgyében eljutottak Huszt váráig. Onnan szinte ellenállás nélkül folytatták útjukat Szolnokig, az elsõ török végvárig. Egyedül Báthori István és Balassi Ferenc (a költõ Balassi Bálint fivére) ezer lovasból és kétszáz gyalogosból álló csapata vette fel az egyenlõtlen küzdelmet a tatárokkal Monostorpályi falunál.
Míg a katonák - akik soha nem kaptak zsoldot (fizetést) - élelem és zsákmány után kutatva dúlták, fosztogatták a vidéket, a kán selyembõl készült sátrában kedvenc idõtöltésének, a versírásnak hódolt. Több évig tartó magyarországi tartózkodása során hosszú költemények, versben írt levelek születtek tollából, amelyek a török irodalom mai napig megbecsült alkotásai, és a török iskolákban ugyanúgy tanítják õket, mint nálunk Zrínyi Miklósnak, a költõ-hadvezérnek a mûveit.
A Szentgyörgyöt ért károkról nem maradt feljegyzés, de hogy el tudd képzelni a pusztítás mértékét, vess néhány pillantást a bajomi vár 1594. évi összeírására, amelyben a tatár martalócok fosztogatásairól, gyilkosságairól is beszámolnak. "Ohat: megöltek két embert, elhajtottak 225 lovat. Zám: négy embert levágtak, elvittek 228 lovat és tehenet. Szovát: levágtak tizenkét embert, elhajtottak 500 tinót és ökröt, valamint 900 juhot. Bagos: felgyújtották a malmot és egy lakóházat, levágtak 500 juhot. Tetétlen: három házat fölgyújtottak, elhajtottak 156 tehenet és 600 lovat, nyolc embert megöltek, kilencet pedig rabságba hurcoltak..."
Rövid Chronica
Barta Boldizsár debreceni Rövid Chronica címû mûvében így ír az 1594-es évrõl: "1594. esztendõ. Mikor a megharagudott igaz Istennek nemzetünkre szokott büntetõ ostora, a sûrû tatárság Husztnál kijõve, és szerteszéllyel az országban szörnyû égést és rablást tõn, a rettegésben, félelemben, fizetésben és ilyen szomorú idõben lenni szokott ínségben, nyomorúságban bõséges része volt ezen varasnak..."
Mai magyar nyelven a szöveg lényege így hangzik: 1594-ben, amikor a tatárok Magyarországot fosztogatták, a rettegésben és félelemben élõ debrecenieknek is nagy nyomorúságban volt részük: nélkülöztek, éheztek, pénzüket életük megváltására tartogatták...
II. Ulászló 1511-ben vert ezüst dénár a. Menekülõ zelemériek rejtették el egy zöld mázas kis korsóban, a Rákóczi-alj nyugati partján. A korsóban 1521 db pénzérme és egy ezüst gyûrû volt.
. Kitekint és, mi is történt Józsa körül
1542-ben a törökök elõl menekülõ szegediek egy része Debrecenbe költözött. 1545-ben Debrecen a keleti magyar királyság fennhatósága alá került. Az Erdõdön tartott zsinaton a debreceni új gyülekezet elkülönítette magát a katolikus egyháztól, imanyelvéül a magyart fogadta el. 1552-ben a debreceni katolikus templomok a református egyház kezébe kerültek, Debrecenben megszûnt a katolikus egyház mûködése. (Valószínûleg ekkor lett reformátussá a Szent György-templom is.) Az évtized közepén írt okiratokban elõször említik, hogy a városban szõlõmûvelést folytatnak, ugyanakkor megemlékeznek az ötvös céh mûködésérõl is. 1561-ben Husz ár Gál könyvnyomdát alapított a városban, 1577-ben Debrecenben jelent meg az elsõ magyar nyelvû számtankönyv.
1604-ben Bocskai István a hajdúk élén bevonult Debrecenbe, 1605-ben megerõsítette a város korábbi kiváltságait. 1626-28 között Debrecenben újjáépítették a Szent András-templomot, a mai Nagytemplom "õsét", tíz évvel késõbb I. Rákóczi György fejedelem harangot ajándékozott a városnak. A Rákóczi-harang számára megépítették a Verestornyot a Szent András-templom délnyugati sarkánál.
Bocskai István kiváltságolt hajdúi 1609-ben települtek át Kallóból Böszörménybe. Hajdúböszörmény város nevében a "hajdú" elõtag arra a fegyverforgató népelemre utal, amelyik az 1400-as évek végén alakult ki. Bocskai István vezetésével a hajdúk vitték gyõzelemre a magyar történelem egyetlen sikeres szabadságharcát. 1660 után Hajdúböszörmény a kialakuló Hajdúkerület központja lett. Fõterét Bocskairól nevezték el, ez a tér a magyar Alföld egyik legszebb tere.
Jósa Miklós (1636-1687)
Édesapja, németszögyéni Jósa Mihály a kallói (nagykállói) vár parancsnoka volt. Az édesanyja pethõfalvi Petheö Anna. Miklóson kívül még három gyermekük volt, István, Borbála és Zsófia.
Jósa Miklós Zrínyi Ilona ecsedi uradalmának udvarbírája volt 1682-84 között, 1684-tõl 1686 végéig Szabolcs vármegye alispánja. Feleségével, Nyáry Erzsébettel Kisvárdán laktak. 1687. július 5-én, életének 48. évében "propter rebellionem occisus est" - lázadás miatt (kuruc volt) Caraffa tábornok, Felsõ-Magyarország osztrák fõkapitánya kivégeztette.
(Érdekes megjegyezni, hogy vértanú halála után a Jósakkal rokon lászlófalvi Eördögh Dániel ült az alispáni székben, aztán Jósa István, majd öt követõen Orosz István, akinek Jósa Zsófia unokája volt a felesége.)
Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)