Egy olyan könyvet szeretnék bemutatni, amelyet az osztályfõnököm ajánlott nyári olvasmánynak. A könyvet, amit én elolvastam, a könyvtárból 14 éve nem kölcsönzött ki senki. Ez még kíváncsibbá tett, ezért minél hamarabb el akartam olvasni.
Hogy melyik volt ez a könyv? Nos, elárulom. Halasi Mária: Az utolsó padban: címû könyvérõl van szó, melyet a kezemben tartok.
Halasi Mária Budapesten 1931. május 5.-én született és 1978. április 30.-án halt meg. Író, újságíró volt. Színes írásaiban a mindennapi élet társadalmi és egyéni problémáival foglalkozott. Az író ezt a mûvét 1963-ban írta. Az egyik legkedveltebb ifjúsági könyve. Finn és orosz nyelven is megjelent. 1975-ben ifjúsági film is készült belõle.
Ez a könyv Katiról, egy szegény kislányról szól, aki vidékrõl költözött Budapestre. Itt nem csak, hogy új helyre került, hanem még új iskolába is beíratták. Az iskolában eleinte nem fogadták be, mert már az elsõ napon az utolsó padba ültették. Öltözéke egy bokáig érõ rózsás szoknya és egy szakadt kék ing, lyukas háncs szatyor a kezében. A kivetettség a származása miatt volt, mert õ cigánylány. Az anyukája korán meghalt, így az apukájával és két fiú testvérével él együtt. Kati az iskola mellet még a családjáról is gondoskodott: sütött, fõzött, takarított, bevásárolt. Mind ezt a nagymamájától tanulta.
Egy napon Kati elmesélte, hogy miért késett el a Mikulás próbákról, hogy miért csavargott és miért nem volt iskolában. Györgyi néni, az osztályfõnök elmesélte az osztálynak, hogy Kati az iskola mellett mimindenrõl gondoskodik. Persze Laki néni a házmester is segít, amiben tud: kimossa a ruhákat, sütiket süt. Ezután az osztály másként tekintett Katira. Megtudták, hogy ez a szétszórtnak, durvának látszódó kislány valójában egy jószívû, aranyos gyermek. De jobb lesz nem fecsegni tovább, mert, ha elolvassátok, akkor ti is beleélhetitek magatokat valamelyik szereplõ bõrébe Kati, Etuka, Sánta bácsi, Copfos.
A könyv tanulsága: Megismerni más embereket és befogadni. Õk is olyanok, mint mi csak lehet, hogy a bõrszínük, viselkedésük, öltözködésük vagy nemzetiségük más. Legyen az amerikai vagy afrikai, legyen bárki, akkor is el kell fogadni õket, hiszen nem is lehet minden ember egyforma.
Most egy részlet a könyvbõl:
„Györgyi néni kinyitotta a szekrényajtót. Senki sem figyelt rá, csak Kati, pedig neki volt a legkevesebb oka, hogy másra figyeljen. Tábori Emõ ugyan róla beszélt, s az egész raj hol Emõt, hol Katit bámulta. Mindössze a Lófogú csúsztatott a Tizedes markába egy dugót, aminek semmi értelme nem volt, a dugó akár Lófogú zsebében is maradhatott volna. Tábori azt mondta:
- Lakatos Kati olyan szép rajmunkát javasolt nekünk, hogy azt lelkiismeretesen, becsülettel kell elvégeznünk…
„Szép rajmunka” - visszhangoztak Katiban a szavak.
A lábával harangozott, és már sem Györgyi néni mozdulataira, sem Tábori szavaira nem ügyelt. Egészen más járt az eszében. Képzeletben ott állt ismét a kórterem ajtajában, a hófehérre lakkozott fához simulva. Nem mert belépni, csak szorongva figyelte a bentrõl hangzó beszélgetést…
Akkor jutott elõször eszébe, hogy szól a többieknek.
Egy borostás arcú öregember fehér vászon hálóingben éppen az ajtóval szemközti ágyon feküdt. Nyöszörögve mondta:...”
Ne habozzatok sokáig, olvassátok el minél elõbb. Ajánlom gyerekeknek, felnõtteknek egyformán. Azoknak is ajánlom, akik már egyszer elolvasták, mert szerintem mindig tud újat adni a regény.
Kellemes idõtöltést kívánok!