A józsanet.hu túl van az elsõ teljes évén. Sikerült mindennap majd két friss hírrel/információval frissülnünk, hiszen átlagosan 58 hír jelent meg oldalunkon havonta. Minden helyi közösség, klub, szervezet felé nyitottak vagyunk, továbbra is várjuk a helyi híreket, minden olyan információt, mely Józsához, a józsai emberekhez köthetõ. Tervezünk idén is újabb cikksorozatot indítani, de szívesen várjuk olvasóink ötleteit is. Az egyik sorozat a nemrég elhunyt dr. Lévai Béla írásai alapján, az emlékének is adózva egy helytörténeti sorozat lesz, a másik pedig egy „heti útravaló”, mely egyfajta pozitív gondolat, idézet, mellyel szeretnénk Józsát, a józsaiakat is felpörgetni, aki meg fel van, azt megerõsíteni, hogy jó úton jár. A nyomtatott kiadványaink 2011 januárjában a Józsai Szaknévsorral indulnak, majd februártól decemberig a JÓZSA havilap megjelenésével folytatódik a sor.

Reméljük, hogy a zord hideg és anyagilag is megterhelõ téli idõszak után, egy gyönyörû tavasszal folytatódik a 2011-es év, mely talán abból a szempontból lehet különleges, hogy mivel országunk 2011. január 1-tõl félévre átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, emiatt Európa ránk figyel, mi pedig Európa központjának érezhetjük magunkat.
Molnár Tamás (moltomi) - fõszerkesztõ
