m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Balázs Ákos maradt Józsa önkormányzati képviselõje

BA_300_kicsi.jpg

Józsán, Debrecen város 24-es választókörzetében öt képviselõ jelölt között választhattunk. Az alábbi eredmények születtek:

v__laszt__s_J__zsa_570.jpg

A négy polgármester-jelölt vetélkedésén az alábbi eredmény született:

Polg__rm_570.jpg

Debrecenben mind a 24 egyéni körzetben Fideszes siker született. Így az új csökkentett létszámú 35 fõs városi Közgyülésben 24 Fideszes képviselõ + Kósa Lajos polgármester képviseli a 25 fõs többséget. A 10 fõs ellenzékben pedig 4 fõ Jobbikos, 3 fõ MSZP-s, 2 fõ DISZ-es, és 1 fõ Civil Fórum-os képviselõ lesz. Kósa Lajos tehát ismét magabiztos gyõzelmet aratott, a Jobbik lett Dr. Zsiros Zsolt magasabb százaléka ellenére a második, mivel nekik 4 képviselõjük lesz a Közgyûlésben, az MSZP-nek pedig csak három.

Józsán a városi eredményekhez képest erõsebb támogatottsággal rendelkezik a Jobbik, mivel Pokorni László a szavazotok 19%-át szerezte meg. Aminek okait lehetne ugyan elemezni, de ez az eredményeken már mit sem változtat.

Kósa Lajos polgármester szavaival frappánsan le lehet zárni az elmúlt idõszakot, és ugyanakkor a jövõre koncentrálni: "Már nincs választás, kampány: egyedül Debrecen van! A hangsúly az összefogáson van. A város építésének ideje jött el. Itt az idõ, minden debreceni munkájára szükség lesz!"
Ui: És ugyanez a mentalitás és pozitív hozzáállás természetesen Józsára is vonatkozik.