Az elmúlt tanév az évfordulók éve volt: éppen 150 éve annak, hogy iskolánk jogelõdje, a református egyház az Elek utcán iskolát alapított, még ha csak egy tanteremmel, és egyetlen tanítóval is. 150 év alatt nagy utat járt be a magyar és a józsai oktatás is. E másfél évszázad alatt a tartalmak, az eszközök, a feltételek rohamléptekben változtak.
A ma iskolája ezer szállal gyökerezik a múltjában. Õrzi értékeit, hagyományait, hogy rajta biztos alapokon újítson, fejlesszen, küldetését teljesítve. Innovatív, lelkes, minden újító szándékra nyitott pedagógusok a zálogai annak a fejlõdésnek, amelynek eredményeként a városszéli kisiskolából a környezeti nevelés terén regionális szerepkörben, illetve országos tehetségpontként mûködõ iskolává vált a sárból épített, döngölt padlójú népiskola.

A Gönczy Pál Általános Iskola közössége igyekezett méltó módon emléket állítani a 150 évnek a felsõjózsai oktatás történetében. A jubileumi tanév kezdetén gyönyörû iskola zászlót adományozott nekünk a fenntartó Önkormányzat, melyet Balázs Ákos és Somogyi Béla képviselõk avattak fel ünnepélyesen. Számos versenyt szerveztünk az évforduló jegyében saját diákjainknak, de Debrecen város valamennyi általános iskolásának is. Emlékoszlopot avattunk a Gönczy Pál úti épületben az alapítás évfordulójának tiszteletére. Ízelítõt kaptak diákjaink a régi idõk osztott évfolyamos tanításából is. Nagy boldogsággal énekeltünk a 400 szeletes születésnapi torta körül, és lakmározott belõle az iskola apraja és nagyja egyaránt. Az utókornak állít emléket az "Értékek és élmények a Gönczy Pál Általános Iskolában" címû iskolai évkönyvünk.
Méltó koronája volt az egész éves rendezvénysorozatnak a június 4-i Jubileumi Nap, melynek Kósa Lajos polgármester úr volt a fõvédnöke. A gálamûsort megtisztelte jelenlétével és megható méltató köszöntõjével Debrecen város gazdálkodásért felelõs alpolgármestere, Pajna Zoltán, az Ökoiskolák Országos Szövetségének vezetõje, Varga Attila, és a Magyar Tehetségsegítõ Tanács alelnöke: Dr. Polonkai Mária is. Velünk ünnepeltek Debrecen város oktatási intézményeinek vezetõi, az egyházak, az iskolával együttmûködõ intézmények és civil szervezetek képviselõi és iskolánk szülõi szervezetének képviselõi is.

Kiállítás nyílt az iskola alkotó diákjainak és tanárainak munkáiból. A délután folyamán csaknem valamennyi osztály fellépett mûsorával a nagyszámú, és lelkes szülõi közönség örömére. A napot zenés osztálytalálkozó zárta, ahol még a rangidõs 50 éves találkozót ünneplõ egykori diákok is ropták a táncot.
Másfél évszázad egy tanév, egy jubileumi nap tükrében. A ma iskolája méltó emléket állít elõdeinek, hogy tovább adja értékeit a jövõnek.
Agárdiné Burger Angéla
Igazgató
A jubileumi napról rengeteg képet találnak, három albumba rendezve, a galériánkban.
