m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Kategória 3. hely szétfagyott motorral

A szolid felkészülést tetézte a nem várt motorprobléma. Ilyen elõzmények után is optimistán várta a Molnár-Szerepi-Lada trió az egri nyitófutam rajtját. A két napos verseny szombati napján mondhatni végig nagyon óvatosan, rátartással autóztak, nagyon sok benn maradt a lassítóknál. Az ötödik gyorsasági szakaszon még az árokba is sikerült némiképp lecsúszni, emiatt sajnos a hátsó sárvédõ és a lámpa is sérült, de a futómû szerencsére sértetlen maradt. Az elsõ napot a kategória 6. helyén zárta a csapat, amivel elégedettek is voltak.

scan002_450.jpg

Vasárnap elkezdte a motor kinyomni a vizet, gyorsasági szakaszonként 1,5 liter tûnt el a hûtõbõl, emiatt végig a mûszereket kellett verseny közben figyelni. Az utolsó szervizparkból úgy mentek ki, hogy be kell osztani a gépet, mivel a futómû, vagyis a karosszéria nagyon odalett az igen gödrös út miatt. Ez persze a többieknek is sarkalatos probléma lehetett, mivel ezen a napon ismét sokan estek ki, így a viszontagságos nap végére a dobogó harmadik fokán találták magukat. Végül várakozásaikat felülmúlva kategóriájukban 10 indulóból a 3. helyen, míg az abszolút értékelésben 77 indulóból a 44. helyen végeztek. Így bajnoki pontokkal térhettek haza. A kategória 3. helyért kapott kupa pedig az autónak szól, „aki” fél lábbal a sírban is célba vitt õket.

scan001_450.jpg

Külön köszönetet mondanak lelkes szervizcsapatuknak, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak eredményekhez.

Köszönet támogatóinknak: Dolphinet Kft., Qualimed-IL Kft., E-Agent Kft., Quattroker Kft., Prim Vol Trade Kft, Hungarotarg Kft., Józsagumi, Corpus Fitness, ifj Fábián István