m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Elkezdõdött a református templomok felújítása

A templomok felújítása már el is kezdődött, azonban továbbra is várják a felajánlásokat, hogy sikerüljön a nem kevés önrészt összegyűjteni. Továbbra is arra kérünk tehát minden józsai lakost, hogy ha tudnak, segítsenek!

0227_fels___resize_021.jpg

/Felújítás alatt a felsőjózsai református templom/

Több módon és alkalommal is lehet erre a célra támogatásokat felajánlani:

- A februári Józsa újságban találtak egy csekket, amelyen be lehet fizetni azt az összeget, amivel szeretnék támogatni ezt a nagy munkát.

- Aki átutalással szeretne segíteni, az alábbi bankszámla számon teheti meg:
Debrecen-Józsai Református Egyházközség 60600163-12000038 A közlemény rovatba kérjük írják be: "Felújítás".

- Március 20-án ismét lesz egy jótékonysági est, ahol kulturális program várja a résztvevőket. Ekkor a tervek szerint értékes műtárgyak is árverésre kerülnek majd, s a befolyt összeget szintén a felújításra fordítják. Ehhez továbbra is várják helyi képzőművészek, iparművészek, népművészek felajánlásait is!

- A Józsai Reformátusokért Alapítvány tudja fogadni a személyi jövedelemadó felajánlott 1%-át, amiből szintén a felújítást tudja támogatni. Adószám: 1899 2355-1-09.

Kérjük, kísérjék figyelemmel a programokat és vegyenek részt rajtuk! A részletekkel kapcsolatban a 06-30-910-21-58-as telefonszámon és a reformatusjozsa@gmail.com elektronikus posta címen lehet érdeklődni.

0226_als___resize_036.jpg

/Felújítás alatt az alsójózsai református templom/

0226_als___resize_040.jpg

/Felújítás alatt az alsójózsai református templom/