
1954. március 13-án születtem Érpatakon, ahol gyermekkoromat töltöttem. Érettségi után 1972-ben kerültem Debrecenbe az Agrártudományi Egyetemre, ahol 1978-ban általános agrármérnöki diplomát, 1982-ben szakmérnöki diplomát és a mérlegképes könyvelõi oklevelet szereztem. 1983 július 1-tõl dolgozom jelenlegi munkahelyemen - egy Hajdú-Bihar megyei élelmiszeripari részvénytársaságnál. 1983. októberétõl élek a családommal Józsán.
A Józsai Településfejlesztõ Egyesület alapító tagja vagyok. 1996 évtõl 2009-ig a "Józsáért Alapítvány" Kuratóriumának voltam az elnöke. A településrészen a hagyománnyá vált Józsai Gyermeknap és Józsai Szüreti nap rendezvények szervezõbizottságának sok éven keresztül voltam a tagja. Több éven keresztül az 1995 évi városrendezési tervnek megfelelõen kialakítható utca megnyitásának munkájában fõszervezõként dolgoztam, mely munkát 2006. évben siker koronázott, ekkor nyílt meg a Kertekalja utca.
Jelenleg a harmadik ciklusomat töltöm a részönkormányzat munkájában mivel 2003-tól vagyok a település részönkormányzatának nem képviselõ tagja. A környezetemben élõ józsai lakosoknál jelentkezõ problémákról információt szolgáltatok, illetve a megoldásban lehetõségem szerint tevékenykedek.
