
1954. március 30-án születtem Szabolcsban, az iskoláimat is ott végeztem el, majd a Belügyminisztériumban dolgoztam 20 éven keresztül. 1990-ben kerültem Debrecenbe, Józsára 2000-ben költöztünk ki, azóta itt lakom. Az építõiparban dolgozom, saját cégemben ügyvezetõként dolgozom. Kislányom most lesz harmadikos a Gönczy Pál Általános Iskolában. A Józsai Részönkormányzatnak ötödik éve vagyok a tagja az MSZP delegálásában. Elsõsorban a közrendért és a közbiztonságért igyekszem tenni, a józsai lakosság érdekében. Jó kapcsolatot ápolok a körzeti megbízottakkal. Úgy látom, Józsa az elmúlt 10 évben nagyon sokat változott pozitív irányban. Viszont itt az erdõ szélén sajnos sok a szemetelés, szemétlerakónak nézik az egyesek az erdõt. Úgy látom, legfõbb probléma az emberek közömbössége egymás iránt, pedig egy kis odafigyeléssel sokat lehetne tenni a közbiztonság terén is. A részönkormányzatban folyó munka pedig szerintem példaértékû, ha az országban is ilyen egyetértés lenne, sokkal gördülékenyebben mennének a dolgok.
