Papp László polgármester múlt csütörtökön sajtótájékoztatón részleteiben is ismertette a Debrecen 2030 programot. Mint elhangzott, a program június végén a közgyûlés elé kerül majd, onnan kezdõdik majd a megvalósítási fázis.

A nagyszabású, a miniszter által 600 milliárd forintosra becsült programnak már akkor bemutatták néhány elemét, így például szó volt egy új villamosvonalról, a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözésérõl, az intermodális központ és egy új hangversenyterem megépítésérõl, valamint a Civaqua-program megvalósításáról.
Az egyik legfontosabb közlekedés fejlesztési eleme a programnak a városi bevezető utak 2x2 sávosra bővítése. A 35-ös, a 471-es, 48-as, 47-es és a Kishegyesi út bevezető szakaszai lesznek 4 sávosak. Ebből értelemszerűen minket józsaiakat a 35-ös főút érint, ami egészen Józsáig 4 sávos lesz.

A D2030-nak számos további józsai vonatkozása is van, melyek elõkészítését vagy kivitelezését már 2022-ben el is kezdik:
- M35-ös autópálya józsai csomópontjának és a 35. számú fõútnak az összekötése, azaz autópálya felhajtója lesz Józsának, amin keresztül gyorsan elérhető Debrecen, vagy maga az autópálya.
- 33. számú fõút - 354. számú fõút összekötése, azaz a nemrég átadott Domokos Márton út folyatása, mely jelenleg METRO-tól a Vezér utcáig készült el. Ezzel a beruházással szintén a Böszörményi utat lehet tehermentesíteni, ami egérútként is szolgál.
- Keleti-fõcsatorna és a Tócó csatorna összekötése - azaz a CIVAKVA program, mely Nagyerdõ talajvízpótlását és a Erdõspusztai jóléti tavak vízpótlását hivatott megoldani. Ezzel a Tócó patakunk bővízű élőhellyé válik.
Bár ezek nagy volumenû beruházások, fõleg az CIVAKVA, de jó hír, hogy ezek megvalósulnak végre.
Forrás:
http://www.dehir.hu/debrecen/reszleteiben-is-bemutattak-a-debrecen-2030-programot/2020/06/18/
