
Nagyszüleim mind az anyai, mind az apai ágon sertés tenyésztéssel, szántóföldi növény termesztéssel foglalkoztak. Ennek hatására már gyerekkorom óta vonzott a gazdálkodás és a természet közeli munka. 2014-ben elvégeztem a mezõgazdasági technikusi képzést, a következõ évben pedig elindultam a fiatal gazda pályázaton, sikeres elbírálást követõen vállalkozásomat az EU fiatal mezõgazdasági termelõk számára nyújtott vissza nem térítendõ jövedelempótló támogatásából hoztam létre. Ebbõl a pályázati összegbõl tanyát és termõföldet vásároltam Debrecen-Halápon. A gazdaságom a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetben található, amelyhez 3 ha szántó, 1 ha erdõ, valamint 400m2 szõlõ ültetvény tartozik. Az évek során fõleg szántóföldi kultúrnövényeket termeltem, mint pl.: tavaszi árpát, tönkölybúzát, kukoricát, sütõtököt. A növénytermesztés mellett az állatállomány növelése és a tanya sokszínûsítése is cél volt. Az állatok között tenyészkocák és azok szaporulatai, nyulak, valamint a tanyasi autentikussághoz egy szamár is található. Az állattenyésztés, és -tartás során a hagyományos módszereket tûztem ki célul. Az utóbbi 30-40 esztendõ mezõgazdasági fejlesztési iránya a koncentráció és specializáció. A termelõ állatok iparszerû, túlmechanizált, környezetszennyezõ, természetszerûtlen tartása, takarmányozása jellemzõ. Az így nyert termékek (tej, hús, tojás) minõségével szembeni fogyasztói kifogások indokolják a hagyományos úton elõállított élelmiszerek létjogosultságát. A szemléletem beigazolódni látszik, hiszen visszajáró vásárlóim is vannak. A célunk a jövõben, hogy olyan élelmiszer alapanyagokat termeljünk, amelyek tápláló jellegük mellett élettanilag kedvezõ hatású komponenseket tartalmaznak: erõsítik a szervezet védekezõ mechanizmusait, hozzájárulnak betegségek kockázatának csökkentéséhez, javítják a fizikai és szellemi állapotot. Számomra a legnagyobb kihívást a klímaváltozás, a szeszélyes idõjárás és a vadak okozta károk okozzák, amely jelentõs termés- és jövedelemkiesést okoz. Ezen tényezõk hatására újabb eszközök beruházásra és folyamatos tanulásra van szükségem.
Email cím: blazsek85@gmail.com
