Szívem szerint minden szülõnek, iskolásnak és pedagógusnak a kezébe nyomnék egy példányt, majd leültetném õket, hogy beszéljenek róla. Együtt, külön, sokat. Elsõ reakcióm a düh volt. (Miért hagyjuk, hogy ilyesmi megtörténjen???)

Ugyanakkor jól megfér mellette az öröm, hogy végre született kifejezetten GYEREKEK számára egy olyan könyv, ami az iskolai bántalmazással, kiközösítéssel stb. foglalkozik. Azt említettem, hogy gyerekeknek íródott, gyereknyelven, nagyon hatásos képi és nyelvi világgal? Ugye nem? Pedig õk a célközönség, akikhez õszintén remélem, hogy el fog jutni Wéber Anikó nagyszerû könyve. (

A történet roppant egyszerûen indul: valaki a teremben felejti a mobiltelefonját, amiért visszamegy tanítás után, a kihalt iskolába. Csakhogy az osztályban már várja egy Mignion maszkba öltözött osztálytárs, aki hasba üti, majd az õ fejére is maszkot húz, a táblára, a feje fölé pedig odaírja, hogy az "osztály vesztese". A képet megosztja az osztály facebook oldalán.  A bejegyzés persze futótûzként terjed, miközben folynak a találgatások és a tanárok nyomozása. Akadnak olyanok, akik véletlenül láttak bizonyos dolgokat és próbálnának segíteni, no meg olyan is aki tudja, de mégsem szól. A regény csúcspontján már-már félõ, hogy jóvátehetetlenül félresiklik az egész, de végül helyére kerül minden. Legalábbis a legtöbb dolog. 

A történet "csak" ennyi, de ami a könyv lapjain kibontakozik, szomorú képest fest iskolásaink belsõ világának viharairól.  Nem túl sok, nem túl kevés. Hatásos, de nem hatásvadász, nincs benne egy csepp erõlködés sem. Szájbarágás nélkül mutatja meg a tipikus karakterek viselkedése mögött meghúzódó frusztrációt.