
2019 tavaszán hirdette meg Papp László, Debrecen polgármestere a Te Szedd! De inkább ne dobd el! kezdeményezést és a Debrecen, a mi kertünk programot azzal a céllal, hogy faültetéssel, virágosítással, parkosítással és közterületeink tisztán tartásával együtt tegyük szebbé és zöldebbé városunkat.

Ennek az akciónak a folytatásaként ingyenesen juthattak a házikertekben használható komposztáló edényekhez azok, akik ezt megigényelték. A komposztálás természetbarát hasznosítási módja a kertben keletkezõ zöldhulladéknak, vagy a nyers zöldség-gyümölcs maradéknak. Védjük vele a környezetünket, a keletkezõ zöld hulladékot újra tudjuk hasznosítani, ugyanakkor természetes tápanyagforrást is biztosítunk a kertünknek – hangsúlyozta Balázs Ákos. Az önkormányzatnak az a célja, hogy az õszi idõszakban minél kevesebb kertben égessék el a zöldhulladékot, amely így nem szennyezi a város levegõjét sem.

A 300 literes edényeket - a gyors és zökkenõmentes átadás érdekében – ütemezetten, komoly logisztikai szervezést követõen osztották ki, így aki felkészülten érkezett gyakorlatilag 1-2 perc alatt átvehette azt. Arra is volt lehetõség, hogy szomszéd/rokon meghatalmazással átvegye, de olyan is elõfordult, hogy a segítõ jószándékú emberek szívességbõl szállították ki a komposztálót annak, aki sehogy sem tudta elvinni.

Így már idén õsszel el lehet kezdeni a komposztálást, amihez az önkormányzat tájékoztatót is fog küldeni elektronikus formában.
