Az augusztus 11-i vasárnap sokak számára épp úgy indult, mint máskor: felvették ünneplõ ruhájukat, és elindultak a fél 11-kor kezdõdõ misére. Káplár Mártonnak viszont jeles nap volt ez az életében, mert augusztus 6-i pappá szentelése után elõször lépett a hívek elé. A családtagokon kívül sok józsai lakos is ismerte gyermekkorában, és most nagy szeretettel és büszkeséggel várták vissza tanulmányai befejeztével szülõhelyére – immár Márton atyaként.
A görögkatolikus közösség nevében Seszták István, helynök köszöntötte az ifjú papot, és a kenyérszaporításról és a Tábor-hegyrõl való lejövetelrõl szóló evangéliumi történettel indította el szent küldetésének útjára paptársát, és egyben unokaöccsét. Ennek a különleges napnak az emlékére a hitközség egy keresztet adományozott az újonnan felszentelt papnak, jelképezve ezzel azt a lelki szolgálatot, amit keresztként vállalt, amikor ezt a hivatást választotta. Márton atya ezzel az új kereszttel áldotta meg a jelenlevõket, és egyben el is búcsúzott tõlük, mert ezután Budapesten fog szolgálatot teljesíteni.
A mise után egy rövid beszélgetésre kértem õt, hogy meséljen nekünk hitvallásáról, az idáig megtett útról és a papi hivatásról.
-Milyen érzéssel készült az elsõ szent liturgiára? Milyennek képzelte el, hogyan fogadják majd a hívek? Mit érez most, utána?
-Nem képzeltem el elõre, hogy milyen lesz. Nagyon vártam ezt az alkalmat, de nem volt bennem semmi feszültség, mert tudtam, hogy a két tapasztalt atya mellettem lesz, és mindenben segíteni fognak. Olyan ez, mint amikor az ember beugrik egy sötét lyukba, és nem tudja, hogy mi várja, de bizalommal készül rá. Most, a mise után felszabadultan gondolok vissza rá, mert mindvégig éreztem a szeretetet, ami felém áramlott.
-Milyen érzés volt a szülõhelyén misézni, rokonai, barátai, ismerõsei elõtt?
-Ez sem feszélyezett. Arra szenteltek fel, hogy Krisztus szolgája legyek, mindenki lelki vezetõje, akinek szüksége van rám. Ilyen szempontból nincs különbség a szülõhelyem és a leendõ szolgálati helyem hívei között.
-Hogyan választotta a papi hivatást, ki volt ebben a legnagyobb hatással önre?
-Elég hamar, már a középiskola 10. évfolyamán megfogalmazódott bennem ez a döntés. Konkrétan egy személyt nem tudok megnevezni, aki a legnagyobb hatással volt rám, amiért ezt a hivatást választottam. A családi indíttatás is nagyon lényeges volt, hiszen valamennyien hívõ emberek. Mindkét nagyapám pap volt, és a nagybátyám is az, de szerepet játszott a pályaválasztásomban az iskola is. Ezen kívül lelkészek, parókusok is jó példát mutattak, hogy az emberek lelki vezetõjének lenni a legszentebb küldetés.
-A szolgálati helye Budapesten lesz. Örül ennek, hogy a fõvárosba rendelték szolgálatra, vagy jobban szeretett volna esetleg más településre kerülni?
-Nem fogalmazódott meg bennem elõre, hogy hova szeretnék menni. Elfogadom, hogy az isteni gondviselés arra a helyre vezényel, ahol szükség van rám. Sok különleges kegyelemben volt részem az életem során, és bizalommal nézek a jövõbe, hogy ez is egy ilyen kegyelmi ajándék.
Káplár Marci a józsai családi fészekbõl elindult szent missziójára, hogy „Úgy világítson a világossága az emberek elõtt, hogy lássák jötteit és dicsõítsék az Atyát, aki a mennyekben van. /Mt 5,16/”- ahogy a pappá szentelésére készült emléklapon olvasható. Kísérje áldás az utadat, Marci, és mostantól Káplár Márton áldozópapként légy te is egy kegyelmi ajándék azok számára, akiknek lámpásra van szükségük a Krisztushoz vezetõ úton!