Kevés olyan téma van, ami élesebb vitákat váltana ki, mint a hóhelyzet. Vannak, akik alig várják az elsõ jelentõs hóesést, mások a hátuk közepére se kívánják. Egyesek azon bosszankodnak, hogy nincsenek letakarítva az utak, mások azt sérelmezik, hogy mindenütt el van takarítva, alig van olyan hely, ahol a kicsiket szánkóztatni tudnák a gyermekkoruk nagy teleit felidézõ, nosztalgiázó szülõk, nagyszülõk. A meteorológiai szolgálat különbözõ színû és fokozatú riasztásokkal figyelmeztet bennünket a téli közlekedés veszélyeire. Hólánc, takaró, meleg tea: életmentõ kellékek az autóban egy hosszabb utazás idején. Mit lehet ezen szeretni? - így az egyik oldal. Hófehér csend, súlytalan pihék szállongása, csillámló kristályokkal teleszórt takaró a tájon. Mit lehet ezen nem szeretni? – így a másik tábor. Azt hiszem ebben a kérdésben sohasem születik közmegegyezés.
A havazás okozta felszültségek enyhítésére egyik józsai polgártársunk, név szerint Tóthné Szatmári Mária, egy különleges kezdeményezéssel állt elõ a közösségi oldalon. Felhívást intézett a helyi lakosokhoz, hogy közösen építsük meg Józsa hóemberét a település központjában, a Józsapark melletti réten. A találkozó helyszínére 20-30 fõs lelkes csapat érkezett pénteken délután 6 órára kéziszerszámokkal és hóember-kellékekkel felszerelkezve, hogy megalkossák a nagy mûvet. Az elõzõ nap lehullott porhó híven engedelmeskedett a fizika törvényeinek, és igyekezett a gravitáció által meghatározott formát felvenni, vagyis vízszintes alakzatot ölteni, de a lapátot kezelõ kemény férfikezek nyomán végül mégis hóemberré formálódott. Voltak, akik forró teával kínálgatták a szorgos munkásokat és a vidám gyereksereget. Közös összefogással 7 órára már el is készült Józsa hóembere, és elégedett mosollyal tekintett körbe a vidám csapaton: Látjátok, így kell ezt csinálni!
Reméljük, nem sokáig fog egyedül árválkodni a téren, a közeli napokban sok társa születik még hasonló összefogással.