m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Idén kezdõdhet a tornaszoba építése

gnc_650

A Gönczy Pál Utcai Óvoda sportszobájának építése már több mint két éve várat magára. Most Balázs Ákos, a településrész önkormányzati képviselõje arról tájékoztatta a Naplót, szándékaik szerint a munkálatok még az idén elkezdõdhetnek. Mint azt a képviselõtõl megtudtuk, az óvodabõvítés terve már 2016 decemberében engedélyt kapott, azonban azzal a kikötéssel, hogy a használatbavételi engedély addig nem adható ki az új létesítményre, míg hozzá oltóvíztározó nem épül. Ezért a benyújtott pályázatot 2017 õszén visszavonták, s az önkormányzat a plusz mûszaki tartalom miatt új pályázatot nyújtott be, magasabb forrásigénnyel. 


Az új pályázatot a Magyar Államkincstár jóváhagyta, ezután készültek el az oltóvíztározó tervei. Jelenleg – a teljes engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció birtokában – már folyik a közbeszerzési eljárás elõkészítése, maga az eljárás is hamarosan elindulhat, és sikeres lezárását követõen megkezdõdnek a kivitelezési munkálatok.

A projektet a Területi Operatív Program által biztosított európai uniós források felhasználásával valósítják meg, önerõ bevonására nem lesz szükség; összköltsége pedig 113 932 948 forint, mely már rendelkezésre áll. A munkálatok körülbelül hét-nyolc hónapig tartanak majd, és az önkormányzat arra törekszik, hogy ez az idõtartam az óvodai szünet idejét is magában foglalja. Jó tudni azt is, hogy biztonságban lesznek a kicsik. – A tervek szerint az építési területet úgy el tudjuk választani az óvodások által használt területtõl, hogy a munka ne zavarja az intézmény mindennapjait – hangsúlyozta Balázs Ákos.

Forrás: www.haon.hu