m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

A legjobbak szálltak versenybe

Méltán mondhatjuk, hogy a X. Józsai Pálinka-  és Pogácsaverseny a legek versengése volt. Az idei évben nevezték a legtöbb pálinkát, összesen 130-at a minõsítésre. A regisztrált minták közül 36 volt józsai, a legtöbb minta más településrõl érkezett. A Józsai Pálinkanap egyre szélesebb körben ismert, eljut a híre távolabbi településekre is. A debreceni termelõkön kívül érkeztek nevezések Kabáról, Hajdúszoboszlóról, Téglásról, Nagyhegyesrõl, Hajdúböszörménybõl, Létavértesrõl, Monostorpályiból és Derecskérõl is. A rendezvény népszerûsítésében nagy szerepe van a Józsai Kertbarát Körnek, mivel tagjai szívügyüknek tekintik a magyar pálinkakultúra színvonalának emelését, és gondoskodnak róla, hogy a szakma legjobb szakértõi értékeljék a benevezett pálinkákat.

palinka1_700

Az idén – éppen a nagyszámú nevezés miatt – a zsûri március elején elvégezte a leadott minták értékelését, a pálinkanapon már csak az eredményt hirdették ki. Elismerõ oklevelet 32-en, bronz minõsítést 41-en, ezüst minõsítést 30-an, aranyat 27-en kaptak. Ezen kívül gyümölcsfajtánként választottak egy-egy kategóriagyõztest is. A szokásoknak megfelelõen gazdára talált a Cívis Pálinkanap legjobb pálinkája díj is, amit ezúttal egy feketeribizlibõl készített különlegesség nyert el. A zsûri nevében Gönczi Károly Csaba, a kisújszállási Pálinka Baráti Kör vezetõje összegezte a tapasztalatokat. Elmondta, hogy egyre nagyobb igényességgel készítik a termelõk a cefrét és a lepárlást, és ez meglátszik a termékek minõségén is. Már nem csak azokból a gyümölcsökbõl készül pálinka, ami semmi másra nem jó, gondosan megválogatják a cefre alapanyagát. Nõ a szõlõpálinkák iránti érdeklõdés, és a szõlõpárlatokkal való kísérletezési kedv. Erre említette jó példaként a különlegességek kategóriagyõztesét, a szürkebarát borban áztatott bodza pálinkát, ami egy nagyon újszerû  ízvilágot képviselt.

palinka3_700

Õri Jánosné, a pogácsaverseny bíráló bizottsága nevében szintén arról számolt be, hogy a legjobbak szálltak versenybe az idei pogácsaversenyen. Az idei felhívásra jelentkeztek a legtöbben más településekrõl. A leadott sós sütemények nagy igényességgel készültek, és nemcsak közhely, hogy nehéz volt a zsûri dolga, mert valóban sok fejtörést okozott a rangsor felállítása. A versenyzõk megfogadták az elõzõ években kapott tanácsokat, és nagyon odafigyeltek a küllem, az állag és az íz harmóniájára. Mivel ennyire szoros volt a verseny, ezért minden résztvevõ kapott elismerõ oklevelet és ajándékot a fáradozásáért, ezen kívül a legek közül a legjobbakat külön oklevéllel és díjjal is megjutalmazták.

palinka2_700

A X. Józsai Pálinka- és Pogácsaverseny azonban nemcsak a versengésrõl szólt. A  résztvevõk délelõtt zenés-táncos szórakoztató mûsort láthattak. A délután folyamán megkóstolhatták a díjnyertes nedûket, és mellé a finom pogácsákat. Szakmai tapasztalatcserét tartottak, és a sikeres nap örömére még dalra is fakadtak, bizonyítva azt, hogy nemcsak versenyzõk gyûltek itt össze, hanem egy baráti közösség, ahol a gyõztesek és vesztesek egyaránt jól érzik magukat, mert összeköti õket a közös érdeklõdés, a jó pálinkák készítése iránti „szerelem”.

zs369ri_tagjai_650_650

A PÁLINKAVERSENY JÓZSAI DÍJAZOTTJAI:

Arany minõsítést kapott:

Deák József – szõlõ

Szalontay István –törköly

Szalontay István – bodza (szürkebarát borban áztatott)

Kállai Zoltán – szõlõ

Bíró István Balázs – szilva

Bíró István Balázs – kukorica (whisky)

Tacsi Zoltán – szõlõ

Ezüst minõsítést kapott:

Bíró István Balázs – faeper

Nagyné Kovács Ildikó – kajszibarack

Nagy Mihály – birs

Nagy Sándor – törköly

Varga Károly – vegyes

Bíró István Balázs – zöld dió

Bíró István Balázs - golden alma

Sovány Pál – málna+törköly vegyes

Sovány Pál – szilva

Tacsi Zoltán – bodzavirág

Bronz minõsítést kapott:

Sári István – birs

Sári István – gönci barack

Szegedi Sándor – barack

Dudik György – körte

Tacsi Zoltán – ananász

Tóth Sándor – szilva

Tóth Sándor – cseresznye

Szalontay István – ágyas szilva

Sovány Pál – alma

Kállai Zoltán - bodza

Különdíjasok:

Tacsi Zoltán

Bíró István Balázs

Különleges kategória gyõztes:

 Szalontay István

Elismerõ oklevelet kapott:

Deák József, Mezõ János, Bardi Gyula

 

A POGÁCSAVERSENY EREDMÉNYEI:

Elismerõ oklevélben részesült:

Nagy Imréné – Debrecen

Eszenyi Sándorné – Józsa

Jónás Ferenc – Józsa

Szabó Béláné – Józsa

Kovács Gusztávné – Kaba

Rákóczi Olvasó Népkör – Balmazújváros

Vincze Lászlóné – Józsa

Kovács Lajosné – Józsa

Kanczel Józsefné – Debrecen

Melkóné Balos Mária – Debrecen

Berki Katalin – Józsa

Török Lászlóné – Hajdúszoboszló

Vesszer Béláné – Debrecen

Kiss Anna Rita – Józsa

  1. helyezett: Kathi Sándorné – Hajdúböszörmény /sajtos pogácsa/
  2. helyezett: Benkéné Balogh Andrea – Hajdúböszörmény/részeges pogácsa/

II.         helyezett: Kozákné Szathmári Éva – Józsa /kapros juhtúrós pogácsa/

  1. helyezett: Tóth Imréné – Téglás /burgonyás pogácsa/
  2. helyezett: Dallos Erzsébet – Józsa /hagymás libazsíros pogácsa/

Különdíj:

 Szelekovszky Györgyné – Debrecen  / sajtos tekercs/

Tóth Imréné – Téglás /sajtos pogácsa/

Árva Istvánné – Téglás /sajtos diós pogácsa/

A zsûri különdíja:

Vargáné Matolcsi Mária Erzsébet – Józsa/sajtos roló variációk/

Árva Istvánné – Téglás /sajtos muffin/

 

A X. Józsai Pálinka- és Pogácsaverseny támogatói:

Agrárius Kft. – Varga Zsolt

Borháló-Józsa – Szendrei László

Cívis Lakk Kft. Festékbolt – Nádasdi Tamás

Debreceni Mûvelõdési Központ

Józsa Autócentrum Kft.

Józsa Tüzép Kft. Benzinkút – Hamar Zoltán

Józsai Kertbarát Kör

Józsai Település- és Közösségfejlesztõ Egyesület

Józsanet – Józsa Magazin

Mátyás Pince – Mátyás Tibor

Õri Jánosné

Smile Palacsinta – Szabó Lajos

Sodó Cukrászda – Varga Anikó

Tiszántúli Takarék Szövetkezet

Törõcsik László

Varga Videó – Varga József