
Hogyan kezdett el Józsán dolgozni?
1978 nyarán férjhez mentem, Debrecenbe költöztünk és akkor kezdtem el keresni munkahelyet. Körülnéztünk Józsán és nagyon megtetszett, vonzott Józsa közelsége. Az akkori Felsõjózsai úton lévõ mûvelõdési központban volt egy szabad álláshely, megpályáztam és 1978 szeptemberétõl betöltöttem azt. Azelõtt két és fél évig tanítottam a Leveleki Általános Iskolában. Mint rendezvényszervezõ Józsán kezdtem a pályafutásomat és idén júliusban itt is fejeztem be. Józsán szereztem gyakorlatot majd vált az életem részévé a mûvelõdésszervezés.
38 év alatt rengeteg mindent látott és tapasztalt. Milyenek voltak a kezdetek?
Kezdõként nagyon nehéznek bizonyult a feladat, de ott volt mellettem Papp Géza bácsi, aki hosszú éveken keresztül vitte egyedül a mûvelõdési házat. A szakma fortélyait tõle tanultam meg. Megpróbáltam sokat mellette lenni, segíteni neki közben pedig elsajátítani az õ tudását. A Felsõjózsai úton lévõ házban kezdtem, amit az óta lebontottak majd nem sokkal ez után adták át az Ifjúsági Házat Alsójózsán a Bocskai utcán, amit egy családi házból alakítottak át. Ott folyt a munka egészen 2007-ig. Szép élmények fûznek a régi házhoz. Ott más lehetõségek és adottságok voltak. Az volt a jó benne, hogy a házat óriási zöld terület vette körül így kerti programokat is lehetett szervezni, aminek nagyon örültek a csoportok, a közösségek és fõként a gyerekek.

és a folytatás…
2007. szeptember 29-én a Szentgyörgyfalvi útra költöztünk a Józsaparkba, oda már „egyedül” érkeztem. Az elmúlt 8 év alatt a Józsai Közösségi Ház az én irányításom alatt állt. Az elgondolásaimnak megfelelõen alakítottuk ki a ház arculatát és a programjait. Jöttek új közösségek, csoportok is, akik addig a „volt Tanácsházán” mûködtek, 2007-tõl viszont az új központban kezdtek el tevékenykedni.
Az elején nem mindenkinek tetszett az új épület, de aztán megszerették az új helyet és ma már mindenki szívesen jön a Józsaparkba, a Józsai Közösségi Ház programjaira. Ez a központi része Józsának, mindenki által könnyen elérhetõ, a Józsapark multifunkciós jellege miatt sokan megfordulnak itt mindennap.
Melyik program nõtt legjobban a szívéhez?
Rengeteg program van, nem lehet kiemelni egyet sem. Nagyon sok jó, és sok megható program is volt. A nagyrendezvények, mint a gyereknap, szüreti nap mellett, szerettem a farsanghoz kapcsolódó programjainkat, a felvonulást, az adventi ünnepkör rendezvényeit, a rengeteg kiállítást. Külön öröm volt számomra, hogy nemcsak Józsáról, hanem a környékrõl, Debrecenbõl is mindig érkeztek vendégek. Mindig adtam a minõségre, a kellemes fogadtatásra, szerintem ez a belépõje egy jó rendezvénynek. Nagy mosolyt csalt az arcomra mindig a gyerekeknek szervezett színházi és prevenciós elõadások szervezése. Az idõseknek is rengeteg programmal kedveskedtem, elõadásokat, zenés-táncos mûsorokat, filmvetítéseket és beszélgetéseket szerveztem. Nagyon büszke vagyok a hagyományõrzõ rendezvényekre, a Népzenei Együttesek Térségi Találkozója, ami kinõtte magát, rengeteg csoport szokott részt venni rajta. A hagyományápolás és az értékõrzés egyébként nagyban jellemzõek voltak a józsai rendezvényekre.
Hogy érezte magát Józsán? Befogadták a józsaiak?
Remekül és szeretve éreztem magam. Rengeteg ismerõsre és barátra leltem itt, nagyon megszerettem õket. A józsaiak teljesen befogadtak, én is a szívembe zártam õket és remélem, hogy õk is engem.
Továbbra is részt vesz majd a józsai közösségi élet szervezésében?
Az elkövetkezendõkben, amivel tudok, csak segítek, hiszen a Józsai Település és Közösségfejlesztõ Egyesületnek és a Józsai Segítõ Szolgálatnak is aktív tagja leszek ezután is.
Az augusztus már szabadsággal telt, elkezdõdtek a nyugdíjas évek, hogyan telnek a napjai?
Még észre sem vettem, hogy nyugdíjas vagyok, minden napnak megvan a maga feladata. Sikerült pihenni is, jutott idõ a gyerekeimre, az unokáimra. Remélem, hogy a megnövekedett szabadidõbõl egy kicsi magamra is jut. De megígértem, hogy visszajárok a józsai programokra és hogy meglátogatom a Józsai Közösségi Házban mûködõ csoportokat is a jövõben.
A JÓZSAIak (és a Józsa újság) nevében is köszönjük a józsai közösség- és mûvelõdésszervezésért tett erõfeszítéseket, elkötelezettséget! Kívánunk kellemes nyugdíjas éveket!
