m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Pillanatképek az Alsójózsai Nyugdíjas Egyesület életéböl

2013. július 20-án Hajdúnánáson a Nyugdíjasok Népzenei Találkozóján lépett fel, ahol a zsűri aranyhárfával jutalmazta az előadást.

anyekep1_resize_500

2013. augusztus 23-án Berekfürdőre szerveztünk kirándulást. Itt rendezték meg a XXIII. Országos Nyugdíjas Találkozót, amelyen fellépett a nótakörünk is. A rendezvény különlegessége, hogy a színpadi műsort a medencéből is lehetett nézni. A kirándulás költségét az Emberi Erőforrás Minisztérium Közösségi Kollégiuma által pályázati támogatásból finanszíroztuk.

anyekep2_resize_500

2013. szeptember 12-én Debrecenben, a Kossuth Laktanyában megrendezett Katonadal Fesztiválon is sikeresen szerepelt a csoport.

anyekep3_resize_500

2013. október 19-én Derecskén a II. Országos, illetve a III. Megyei Bordal és Summásdal Fesztiválon nótáztak tagjaink.

Hagyománnyá vált, hogy ősszel több napos kirándulást szervezünk. 2013. szeptember 30. és október 3. között Bogácsra utaztunk, a III. Országos Nyugdíjas Találkozóra. Az elődöntőkben nem csak a nótakör, hanem egyéni produkciókkal is benevezett a klubunk. A döntőben a zsűri 3 különdíjjal jutalmazta a szereplőket. /Nótakör, Fatér Gyuláné – vers, Horváth Lajos – magyar nóták/ Megismerkedtünk Bogács és környékének nevezetességeivel is. A kirándulás költségéhez az Emberi Erőforrás Minisztérium Közösségi Kollégiuma pályázati támogatásával járult hozzá.

anyekep4_resize_500 

Egyesületünk tagja Nagy Béla és felesége, Fehér Zsuzsanna idén ünnepelte házasságkötésük 50. évfordulóját. Hajdú-Bihar Megye és Debrecen Nyugdíjas Szervezeteinek Szövetsége október 12-én ünnepélyes keretek között 14 házaspárt és hozzátartozóit köszöntötte színvonalas műsorral.

anyekep5_resize_500

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei Szövetsége felkérte egyesületünket, hogy 2013. november 22-23-án a józsai TESCO-ban tartós élelmiszert gyűjtsünk a rászorulók részére. Az önkéntes munkában 16 fő vett részt. A karitatív munka eredményeként 235 kg, azaz 64.660,- Ft értékű tartós élelmiszert ajánlottak fel a vásárlók. Tisztelettel megköszönjük a józsai lakosok segítőkészségét, támogatását.

anyekep6_resize_500

A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért nevű szervezet a "NYITOK hálózat a társadalmi befogadásért" című projekt 2013. november 18-án nyitotta meg kapuit a lakosság előtt. Az Alsójózsai Nyugdíjas Klub 10 fővel elsőként jelentkezett a Számítástechnikai ismeretek kurzusra. A tanfolyamot 2013. november 27-én megkezdtük. Köszönjük a lehetőséget.

anyekep7_resize_500 

Az Alsójózsai Nyugdíjas Egyesület köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2012. évi SZJA 1 %-át szervezetünknek ajánlották, amelyet kulturális programok megvalósítására fordítottunk. Ebben az évben is megtiszteltetésnek vesszük a 18554944-1-09 adószámunkra tett támogatásokat.