N. Ferenc éppen külföldön nyaralt, amikor telefonon kapta az értesítést, hogy betörési kísérlet volt a lakásában, de kedves szomszédai meghiúsították azt. A telekszomszédja, V. Tibor épp a kertjében dolgozott - megjegyzendő, hogy az esemény szombat délelőtt, fényes nappal 11 órakor történt - amikor szöszmötölést hallott a szomszédos udvarból. Mivel magas tujasor van a telekhatáron, látni nem látta ki van a kertben, így a tolvaj is biztonságban érezhette magát. Miután a sövényt széthúzta, arra lett figyelmes, hogy a fiatalember épp a redőnyt húzza fel a teraszajtón. A redőny már egy fadarabbal ki is volt támasztva, amikor megkérdezte tőle: "Te mit keresel itt?". Tolvajunk erre menekülésbe kezdett, de szerencsétlenségére a szembe szomszéd G. Tibor épp akkor lépett ki a kapun, így rögtön üldözőbe is vette, és a következő utcasarkon sikeresen földre vitte. Ekkorra már több utcabeli is odaérkezett, és közös erővel visszatartották a tolvajt, aki ekkor már nem is tanúsított ellenállást, majd a kiérkező rendőröknek átadták az urat.

Mint utólag kiderült, nem egyedül dolgozott a tolvaj, egy sötét BMW-vel érkezett korábban, hiszen a gyanús kocsit többen is látták az utcában. Menekülés közben a mobilját elhagyta, amit megtaláltak a helyiek és átadták a rendőrségnek. Hamarosan jött is rá egy sms, melyre visszaküldték a választ: „gyere”. Majd ezután mit sem sejtve jöttek a társak, akik így kelepcébe lettek csalva, s a másik rendőrautóval egy rövidebb üldözés után elfogásra került az egész társaság.
Tanulság az esetből, hogy érdemes egymás portáját figyelni, szükséges a jó szomszédi kapcsolatot ápolni, hiszen az előbbi történet is igazolja, vannak még olyan szomszédok, akik így vigyáznak egymás értékeire.
