Józsa: Kevés az ilyen szép nagy család manapság. A mai fiatalok között az is kevés, aki két-három gyermeket vállal, nemhogy annál többet. Önök mindig nagycsaládban gondolkodtak?
Káplár Miklós: Mindketten nagycsaládban nõttünk fel, így mindig is ebben gondolkodtunk. Nem döntöttük el elõre hány gyerekünk lesz, de 5-6 gyermeket mindenképp szerettünk volna.
Józsa: És aztán kilencen lettek. A legidõsebb most 23 éves, a legfiatalabb pedig 6. Milyen visszajelzéseket kapnak az emberektõl, mikor megtudják hány gyermeket nevelnek?
Káplárné Seszták Mária: Az emberek véleménye általában pozitív, legtöbbször elismerõen nyilatkoznak, de néhány negatív kritikát is kaptunk már az évek során, pl. hogy felelõtlenség ennyi gyereket vállalni vagy, hogy túl bátrak vagyunk.
Józsa: És tényleg bátorság kérdése, hogy ki hány gyermeket vállal?
Káplárné S. M.: Nem hiszem, hogy csak bátorság kérdése. Legalább annyira hit kérdése. A hitünk rengeteg erõt ad a mindennapokban, hiszen tudjuk, nem egyedül kell szembenéznünk a gondokkal tudjuk, hogy van valaki, akire mindig számíthatunk. Nekünk is voltak nehezebb éveink, de ezek által csak mélyült a kapcsolatunk, hisz még közelebb kerültünk egymáshoz.
Józsa: Mit gondolnak arról, hogy sokan azért nem vállalnak csak egy-két gyereket, mert félnek, hogy majd nem tudnak nekik mindent megadni?
Káplár M.: Érdekes vélemény ez, hiszen mindenki mást ért a „minden” alatt. Emellett lényeges kérdés még, hol a határ? Gyerekeinknek igyekeztünk megadni mindazt, amit fontosnak tartottunk – nagyobb hangsúlyt fektetve a lelki dolgokra, stabil lelki hátteret teremtve -, ami nélkül az életben sokkal nehezebben boldogulnak. Az, aki készen kap mindent, másképp értékeli, mint az, aki megdolgozott érte. Szerintem az ember azt tudja értékelni igazán, amiért õ maga küzd meg.
Józsa: Mik a nagycsalád legfõbb elõnyei?
Káplár M.: Legfontosabb, hogy gyermekeink szeretetben, érzelmi biztonságban, ún. „fészekmeleg”-ben nõnek fel. Eközben megtanulnak alkalmazkodni, érzelmeiket kifejezni, vitáikat (konfliktusaikat) megoldani, lemondani s ezeket a tapasztalatokat késõbbi pár-és egyéb közösségi kapcsolataikban felhasználni. Megtanulják, hogy mindig számíthatnak egymásra, a családra.
Józsa: Mennyire nehéz összehangolni ennyi embernek az életét?
Káplárné S. M.: A gyerekek talán hamarabb válnak önállóvá egy nagycsaládban és sok mindenben segítenek. A hétköznapok teljesen gördülékenyen zajlanak, sok minden csak szervezés kérdése. A teendõket rangsorolom, van közöttük lényegbevágóan fontos, kevésbé fontos és halasztható, ezek alapján teszem a dolgom. A nagyobb gyerekek már kollégisták vagy egyetemisták, ha hazajönnek hétvégén vagy közös ünnepek, nyaralások alkalmával, nehezebb összehangolni az igényeket, de – a kölcsönös alkalmazkodás alapján - ez sem okoz gondot. Évente egy hetet együtt nyaral a család és az ünnepekre, valamint lehetõség szerint a születés- és névnapokra is természetesen mindenki haza jön.
Józsa: Mit üzennek a fiataloknak? A gyermekvállalás elõtt álló pároknak?
Káplár M.: Legfõképp azt, hogy a gyermekvállalás ne elsõsorban pénz kérdése legyen, és merjenek több gyereket vállalni, mert nagycsaládban élni jó! A kiegyensúlyozott nagycsalád az ember életének stabil pontja, pénzben nem mérhetõ boldogságot ad. A közeledõ karácsony alkalmából készüljenek az ünnepre, Jézus születésére. A boltokban megvásárolható ajándékok mellett adjanak egymásnak, gyermekeiknek, családjuknak közösen szeretetben eltöltött idõt, odafigyelést, önmagukat.