A 19. század második felében Józsa két önálló településrészbõl állt, amelyek egymással lényegében semmiféle kapcsolatot nem tartottak. Alsó- és Felsõjózsa lakosai származás szempontjából jelentõsen különböztek egymástól. Az alsójózsaiak debreceni eredetû reformátusok voltak, akiknek õsei csaknem két nemzedékkel korábban (1769-tõl) telepedtek le Józsán, mint a felsöjózsaiak (1800-as évek elejétõl). Felsõjózsán a debrecenieken kívül sok hajdúböszörményi, balmazújvárosi és más községbõl származó református is letelepedett, de már az elsõ telepesek között is jelentõs volt a római katolikusok száma; a magyarok között akadtak félig-meddig megmagyarosodott evangélikus szlovákok és görög katolikus ruszinok is. Késõbb néhány sváb és zsidó család is letelepedett Felsõjózsán. Cigány lakossága - egy-két családon kívül - Józsának sohasem volt.
Természetes, hogy ilyen körülmények között a két településrészen eltérõek voltak a hagyományok és a szokások is. Az életmódbeli kölönbségeket elsõsorban az eltérõ termelési szokások okozták. Alsójózsa szõlõ- és gyümölcstelepítõkbõl alakult egységes közigazgatási szervezetté, Felsõjózsa lakossága viszont szilárdabb életformát követett: lakossága inkább a nagyobb jövedelmet biztosító földmûveléssel, állattartással foglalkozott, helyben kereste meg a kenyerét.
A két településrész lakosságát azonban néhány - igen pozitív - közös vonás is jellemezte. Az elsõ: a szülõföld, a lakóhely szeretete. A józsai családok évtizedeken át helyben maradtak, az elvándorlás jelei alig mutathatók ki. "Józsáról nem szívesen mennek el az emberek" - mondták a régi öregek. "Visszahúzza õket a föld!" A másik közös vonás: az egyes családok összetartása, a gyermekek nagyfokú szeretete.
Lakóhelyünkre egészen a legutóbbi évtizedekig a sokgyermekes családok léte volt jellemzõ. Józsán a természetes szaporodás az országos átlag fölé emelkedett, a halálozás aránya pedig az országos átlag alá süllyedt. De közben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a környezõ településekrõl is mindig szívesen ideköltöztek az emberek, már a múlt században is jelentõs volt a bevándorlás.
A lakosság számának állandó növekedése, a hivatali (adóügyi, gyámügyi, katonaügyi és rendõri) feladatok megszaporodása, az egészségügyi, kereskedelmi, közlekedési, hírközlési oktatási és egyházi feladatok hatékony és gyors megoldása szükségessé tette a helyi önkormányzat megalakítását: az adott fejlõdési fokon a két Józsának különálló kertségekbõl egyesített, önálló közösséggé kellett volna szervezõdniük. A két településrész azonban két önálló kisközséggé vált (saját irányító testülettel), csak a körjegyzõség intézménye tartotta össze õket. Az önállóvá válás éve: 1872.
Íme egy 1894-es térkép Józsáról. Jól megfigyelhetõ az elkülönölõ két Józsa.
Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)