
Közös fotó a versenyzőkkel
Meghívásunknak eleget téve kilátogattak a versenyre a daganatos és leukémiás gyerekek, valamint több alapítvány is jelen volt ezen a fantasztikus autóztatáson. Megtisztelt minket jelenlétével a Nők a Rákos, Fogyatékos és Krónikus Beteg Gyermekekért Alapítvány, az Egri Leukémiás, Daganatos és Immunhiányos Gyermekekért Alapítvány, és a már mindenki által "reméljük" jól ismert Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány is. Ezen kívül a Debreceni Gyermekklinika orvosának engedélyével két kezelés alatt lévő gyermek is kilátogathatott a versenyre.
A megérkezést követően, mivel elég korán volt, és még csípett a hideg, gondoltuk bemelegítésként gyártsunk közösen szendvicseket, persze otthon kicsit előkészített "alkatrészekből". Mondanom sem kell, hogy lelkes jelentkező bőségesen akadt, kicsik, nagyok, anyukák, apukák, önkéntesek és szervizesek személyében. Ismerkedések, beszélgetések, történetek mesélése közben el is készültek ezek a finom falatok.
Az idő megviccelt minket reggel, kicsit borús volt és riogatott minket az eső, de mi elterveztük, ha törik, ha szakad ezt a mai napot nem az időjárás dönti el, hogy gyönyörű legyen...aztán kisütött a nap és minden flottul ment.
Az izgatottabb gyerekek már kora reggeltől kint tevékenykedtek szüleikkel és velünk a szervizparkban, úgyhogy segítség mindig akadt.
Egymás után érkeztek a csemeték a versenyre és eleinte kicsit félve, majd nem sokkal később már mindenről megfeledkezve birtokolták a versenyautókat és faggatták a szervezőket és a rallys fiúkat, hogy mikor mehetnek már be a pályára?
A szervezőknek, Soós Szabolcsnak és Bereczki Norbinak, valamint jómagunknak, mint támogatóknak sem kellett könyörögni, hogy nincs tovább mire várni, hiszen minden "kis navigátor" megérkezett, indulhat az "élményterápia".
A körverseny megszokott lebonyolítási rendjét többször megszakítottuk, és betétfutamként történt a beteg gyermekek autóztatása, amit a versenyre kilátogató nézők állva tapsoltak végig.

Élményautózás versenyautókban
A versenyautóban ülő gyerekek fültől-fülig mosollyal integettek vissza a szurkolóknak, és persze az őket figyelő büszke szüleiknek. A versenytáv megtételét követően minden résztvevő gyermeket érmével és emlék oklevéllel díjaztunk, amiért sikeresen teljesítették "alkalmi" navigátorként a futamot.

Díjakat kaptak a lurkók
A gyerekek éppen élménybeszámolót tartottak, amikor megérkeztek az RTL Klub munkatársai. A versenyen szerzett élményeket a lurkók szívesen osztották meg a riporterekkel is.

Nyilatkozat az országos médiáknak
Lássunk néhány mondatot a gyerekek szavaival:
Varga Imre:
"Képernyő van benne, meg jó fogású a kormány..."
Blahota Fanni:
"Kényelmes...hát amikor nagyon gyorsan megyünk, akkor úgy elkezd remegni."
Imike:
"Jó volt nagyon, csak miért volt ilyen meleg a kocsiban? Nagyon megszomjaztam."
Bodnár Béla:
"Életem egyik legszebb napja volt a mai..."
Szikszay Tímea:
"Most már nem félek a versenyautóktól, bármikor beülnék újra, mert nagyon jó volt Lacival autózni..."
Zsupos Anna:
"Nagyon boldogok voltak a gyerekek, hogy volt egy ilyen lehetőség, mert a hétköznapok a kórházban nem könnyűek nekik!"
Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el a gyerekek szájából, aminek mi nagyon örültünk, hisz ezek a szavak örökre beégtek szívünkbe.

Bakó Lászlóval indul a versenypályára az egyik kislány
Nagyon sokat tanulhattunk mi felnőttek ismét ezektől a beteg gyerekektől, akik naponta veszik fel a harcot betegségükkel és felnőtt embert meghazudtoló módon mutatnak példát kitartásukkal és türelmükkel mindenkinek.
Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak az embereknek, akik segítségünkre voltak ezen a hétvégén, valamint velünk együtt autóztatták a gyerekeket, illetve azoknak, akik a két kihelyezett alapítványi perselybe dobtak egy kis pénzt.

Moltomi is autóztatott a Ladájával
Minden beteg gyereknek, akik kint lehettek a versenyen, és azoknak is, akik sajnos most nem jöhettek el, üzenjük, hogy köszönjük a megtisztelő részvételeteket és számítunk rátok máskor is. Gyógyuljatok meg, hogy minél hamarabb újra találkozhassunk!!!!!!!!!!!!
Reméljük ezzel az első versennyel elindult valami jó dolog kezdeményezése, és hagyományt tudunk teremteni a jövőt illetően is itt Debrecenben.
Soha ne feledjétek a következő üzenetet:
"A szeretet két embert gyógyít meg: azt, aki kapja, és azt, aki adja."
/Karl Augustus Menninger/
írta: Tiba Anita (Bakó Team)
Bővebb info:
