A Krisztus elõtti l. század közepén a keltákkal kelet felõl szomszédos dákok királya, Boirebisztasz (Burebista), aki 70-44-ig uralkodott, a különbözõ dák törzseket egyesítette és erõs királyságot hozott létre. A Boirebisztasz vezette dák háborúk hatása következtében a kelták egysége megingott. A Tiszántúlon a kelta temetõk fokozatosan megszûntek, s a kelta népesség felolvadt az új hódítók, az iráni eredetû szarmaták népében.
A szarmaták az alánok népcsoportjából váltak ki, nyelvrokonai voltak a hazánkba jóval késõbb betelepülõ jászoknak. A Duna-Tisza közén élõ szarmatákat jazigoknak, a havasalföldi (romániai) rokontörzsüket pedig roxolánoknak nevezték. 260 táján a gótok elõl a roxolánok is az Alföldre menekültek.
A Duna túlsó oldalán, Pannóniában a rómaiak erõdöket, katonai táborokat építettek a határaikat veszélyeztetõ ellenséges érzelmû szarmaták ellen. Ilyen erõd volt Aquincum is.
Pannónia a Római Birodalom része volt. Az Alföld a szarmaták fennhatósága alá tartozott, Dácia pedig Decebal király vezetésével önálló ország lett. 107-tõl római provincia.
A szarmata jazigok a Tócó-völgyben is megtelepedtek, kiterjedt falujuk és temetõjük volt. A temetõ sírjai a Sillye Gábor és Harmat utca elején vannak. Az eddig feltárt szarmata sírokban találtak bronz övcsatokat, színes pasztagyöngyöket, füles csuprot, orsókarikát, réz gyûrût, bronz nyak- és karperecet. A temetõ közelében, a Tócó partján lehetett a falu is. A Klastrom-parton méhkas alakú szarmata üregeket [(gabonatárolók?) tártak fel a régészek. A Bodai utca északi végérõl és a ládagyárból is vittek szarmata edényeket a múzeumba. A szarmaták kereskedelmet folytattak a rómaiakkal, így Került a Tócó völgyébe több római tárgy (fõként edény) és pénz a császárkorban.
Flavius Vespasianus római császár (69-79) réz pénze a klastrom-parti szarmata teleprõl
269-ben új hódítók jelentek meg a Tiszától északra, a germán eredetû gepidák, akik a már korábban beköltözött rokon germán népet, a vandálokat nyugat felé szorították. Pannóniában a langobardok telepedtek le.
A germán népek nagy veszélyt jelentettek a Római Birodalom számára, hosszú idõn át ostromolták a birodalom határait. A rómaiak ezért békére törekedtek az alföldi szarmatákkal, s a 300-as évek elején közösen több száz kilométernyi hosszú védõsáncot építettek Szarmataföld köré a vandálok, gepidák és gótok ellen. A védõsánc, határárok neve: Ördög-árok vagy Csörsz-árók. A Tócó vidéke a védõsáncon belül maradt, tehát a szarmata területhez tartozott. A gepidák egy ideig nem is foglalták el.
Az Ördög-árok Vác és Pest között indult Hatvan vidékén át a Felsõ-Tisza felé, a hajdúnánási Tedejnél délre kanyarodott. Debrecen, Biharkeresztes, Nagyszalonta, Arad, Temesvár és Versec vidékén áthaladva ért el az Al-Dunához. A sáncrendszert nem 1 árokvonal alkotta, hanem 2-3, olykor 4 is, egymástól 3-15 km távolságban. A tiszántúli Nagy út az árokrendszer nyugati - szarmataföldi - oldalán húzódott. Az árok mélysége 1,5-3 méter, a szélessége 3,5-10,5 méter között ingadozott. A sánc tetejét sövénykerítéssel erõsítették meg, az oldalát pedig kihegyezett karókkal tették átjárhatatlanná. Böszörmény és Hadház mai határa az egykori Ördög-árok, Debrecenben is jól láthatók az árok nyomai a Köztemetõ fõbejárata elõtti erdõrészben, a Paci-erdõben és a Vámospércsi út mellett.
395 táján új hódító nép jelent meg a Kárpát-medencében: Attila hunjai. A tiszántúli gepidák, akik idõközben hatalmukba vették a szarmaták földjét a védõsáncon belül is, 408-ban kerültek hun uralom alá. A hun uralom alig több mint fél évszázadig tartott, településünkön számottevõ nyoma nem is maradt. Nem találtunk gót leleteket sem. Igaz, a gótok mindössze másfél évtizedig tartották uralmuk alatt vidékünket, ahol a magukat 'teut' (nép, emberek) néven nevezõ gepidák éltek továbbra is. Az elsõ évezred közepe táján azonban a mai Lengyelország és Belarusz területérõl megindult a szláv néptömegek déli vándorlása, s a szlávok hamarosan beolvasztották a gepidákat, s a honfoglaló magyarok majd ezeket a szlávokat fogják 'tót'-oknak nevezni. Elõbb a Dráva vidékén élõket, aztán a szlovákokat.
567-ben a Kárpát-medence avar fennhatóság alá került.
Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)