m
Popular Posts
Follow Us
FőoldalHír archívum

Népzenei együttesek fellépéseit láthattuk

n__pzene_450.jpg

A találkozón kilenc népdalkör és hangszeres együttes képviseltette magát szerte a megyébõl: Pocsajból, Mikepércsrõl, Porcsalmáról, Polgárról, Hajdúnánásról, Debrecenbõl, Józsáról, Biharnagybajomból . A rendezvényen fellépõ együtteseknek egy summás-aratódalt és egy szerelmi dalt kellett bemutatniuk. Az elhangzott produkciókat szakmai zsûri véleményezte, de ezen a találkozón nem a versengés volt az elsõdleges szempont, hanem a közös együttlét és a hagyományápolás. A rendezvény ideje alatt az elõtérben a Józsai Díszítõmûvészeti Szakkör kiállítását is megtekinthették az érdeklõdõk. Emellett Radics László mézeskalácsostól és Lugossy György fazekastól saját termékeket lehetett vásárolni. A program népzenei, néptáncos bemutatókkal, közös énekléssel és táncházzal zárult 13 órakor .

Még több kép a galériában vagy katt ide.