Egy szuper és tanulságos mese gyereknek és felnőttnek Bezzeg Andrea tollából, aki az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda óvonője.
Egyszer régen Kerekerdő közepében élt egy öreg fa. Búslakodott, kesergett, a szíve is recsegni, ropogni kezdett, ha valaki közel merészkedett hozzá. A rossz kedve ellenére azonban, nagyon jó szívű volt. Ha egy kis állat bújt meg a tövében, azonnal elengedett egy falevelet, amely puha takaróként borította fázó testét. Egy napon elsárgult, megfakult és senki nem tudta mi történt vele. Az állatok tanácskoztak, mindenki, gondolt valamire.
– Szerintem, a gyökerével van baj, biztosan a föld alatt valami rágcsáló eszi a gyökereket- mondta a vakond, aki nagyon jártas volt a föld alatti dolgokban. Olyan sokszor láttam már ilyet.
– Biztos, hogy nem ! A lombjával lehet baj! Amikor a felhők között jártam, hallottam, hogy sóhajtozik. – mondta a pillangó.
– Szegény elgyengült – kesergett a mókus. A minap is az ágán ültem amikor az ágai recsegni kezdtek. Nem gondoljátok, hogy azzal lehet a baj?
– Dehogy! – kiáltott oda a sün. A faleveleket leejti, mert biztosan nem tudja magán tartani. Van egy ötletem . Hívjuk ide Harkály doktort, talán ő ki tudja deríteni ,mi lehet a probléma.
Az állatok gyorsan cselekedtek, s Harkály doktor nemsokára már vizsgálni kezdte a fát. Az állatok körbe állták és kíváncsian várták az eredményt. Harkály doktor csőrével megkopogtatta, tollával megsimogatta, lábával átölelte, de nem jött rá a megoldásra. A fa csak sóhajtozott, recsegett tovább…
Esteledett és az állatok még mindig aggódva figyelték őket. Amikor már mindenki elaludt, csak a doktor nem, a fa egyszer csak mesélni kezdett.
Régen történt nagyon régen, álmodtam egy szépet
Azt hittem a legszebb leszek a Föld Kerek erdejében.
De most látom, sovány vagyok és egy picit alacsony,
Vannak tőlem szebbek, jobbak és erősebbek: gondolom.
Ó ha teljesült volna az én nagy álmom
Lombosabban, magasabban élném a világom.
De mivel nem vagyok szép, hanem bizony csúnya
Fáj a szívem, váááágyom a jó szóra.
Ahogy a mondandója végére ért a fa álomba szenderült. Harkály doktor végighallgatta és rájött a betegségre, s halkan össze is hívta az állatokat: Ennek a fánk a lelke fáj. – suttogta. Ott bent ( mutatott csőrével a fa törzsére) a fában kell segíteni, szeretettel, jó szóval.
– Csiklandozással? – kérdezte a hangya.
– Nagyon jó ötlet!
– Nevetéssel? – érdeklődött a sün
– Ez is egy jó gondolat.
Addig meddig tanakodtak, míg reggel lett. A fa álmosan nyújtózkodott és ahogy kinyitotta a szemét észrevette, hogy a kis állatok mosolyogva néznek rá.
Nem tudott nem nevetni rajtuk, mert vicces arcot vágtak. A hangya olyan csiklandozásba kezdett, hogy az öreg fa ágai, mint a nagy szélben hajladozni kezdtek.
– Hálás vagyok Nektek, hogy itt vagytok velem. – mondta kicsit bátortalanul.
– Mi vagyunk hálásak Neked ! – mondták kórusban az állatok.
– Nekem? Ugyan miért?
– Amikor vihar volt , az ágaid közé vettél ! Így menekültem meg. Hálásan köszönöm – mondta a mókus.
– Én a leveleidet köszönöm kedves fa – motyogta a süni az orra alatt. A kicsinyeimet nem tudtam a hideg elől beterelni a kis házunkba és te falevéllel takartad be őket.
– Mi pedig – csiripelték a madarak. Hálásan köszönjük, hogy fészket rakhattunk az ágaid között. Oly békés vagy, hogy fiókáinknak nyugalmat adtál.
– Nem is gondoltam, hogy ilyen jó lehetek hozzátok – mondta a fa meglepődve. Tudjátok mit, nagyon örülök ennek. Úgy érzem, hogy boldog vagyok.
– Azért, mert nem Te vagy a legnagyobb, legmagasabb, legerősebb itt az erdőben attól még te lehetsz a legnagyobb szívű, legkedvesebb fa nekünk. Vigyázunk rád, mert szeretünk Téged – mondta Harkály doktor.
– S hogy a boldogságod bármikor elő tud venni, mondok neked egy gyógyító mondókát. Figyelj csak! Nekem sokat segített már. Amikor egyedül érzed magad, mondogasd magadban és meglátod jobb lesz a kedved.
Ha szomorú és bús vagy néha,nézz fel az égre
Napsugarak simogatnak,vedd kérlek észre
Hálás vagyok ma neked
Hogy nevettél velem
Az én napomat ezzel
szebbé tetted nekem .
Köszönöm, hogy felébredtem
süssön ránk a nap
ágaival átölel a vidám Hálafa.
– Köszönöm kedves állatok a gondoskodást, a figyelmet, a törődést. Én lettem a legboldogabb fa a világon. – mondta a fa büszkén.
Ha ezentúl Kerekerdőből vidám trillázó madarak énekét halljátok jusson eszetekbe, hogy az öreg fa ringatja őket a szikrázó napsütésben.