Hírek

Megváltozott környezetben, változatlan lelkesedéssel

Ismét megrendezték a debreceni idősklubok Ész-teszt versenyét Józsán.

Július 23-án délután a DMJV Városi Szociális Szolgálat tíz, idősek nappali ellátását végző egységéből érkeztek résztvevők a hagyományos szellemi vetélkedőre. A szervezők célja ezekkel a játékos versenyekkel, hogy az időskorúakat szellemi aktivitásra ösztönözzék, és közösségi élményhez juttassák őket.

kp01_resize_700 

A klubok tagjaiból 6 csapat alakult, akik mellé beszállt a versenybe a szellemileg korlátozott fiatalok Ifjúság utcai intézményének csapata hetedikként. A zsűri elnökségi posztjára Nagy Máriát, a DMK Józsai Közösségi Házának vezetőjét kérték fel, aki köszöntőjében elmondta, hogy a játéknak milyen fontos szerepe van időskorban is, és nagyon örül annak, hogy közel 50 résztvevő érkezett a városból erre a rendezvényre.

kp02_resize_700 

A csapatoknak a gondolkodtató feladatokban számot kellett adniuk a napi hírekben való tájékozottságukról, hagyományaink ismeretéről, de volt memória játék is a feladványok között. A szervezők a kvízkérdések mellé becsempésztek két mozgásos ügyességi játékot is, ami a fizikai aktivitást ösztönözte.

kp03_resize_700 

Amíg a zsűri a megszerzett pontokat összesítette, a résztvevők az intézmény parkjában élvezték a tiszta józsai levegőt. Bár a fedett terasz tetejét nemrég lebontották, a park fái hűsítő árnyékot adtak a pihenéshez, beszélgetéshez.

Az eredményhirdetés után uzsonnával vendégelték meg a résztvevőket, ami mindenkinek nagyon jólesett a mozgalmas délután végén.

TOVÁBBI KÉPEK A GALÉRIÁBAN, KATT IDE!