Hírek - érdekességek

2018. esztendõ elsõ jócselekedete

Nagy értékű tárgyi adomány érkezett Bátori Sándor asztalosmestertől a település lakosai számára a Józsai Közösségi Házba.

deszka1_resize_700

Decemberben indult – hagyományteremtő célzattal – a Józsai Közösségi Házban a háziasszonyoknak szóló alkotóműhely sorozat, ahol a házi készítésű tészták, kalácsok készítésével lehetett megismerkedni. Az eddig megtartott két foglalkozás, a házitészta gyúrás és a ködmönujj sütés nagyon sikeres volt, sok ismerettel gyarapították tudásukat a résztvevők. A nehézséget csak az okozta, hogy hiányosak voltak a tárgyi feltételek, és nagyrészt kölcsön kapott eszközökkel dolgozhattak a workshop résztvevői. Bátori Sándor, alsójózsai lakos úgy döntött, azzal segíti a további foglalkozások megtartását, hogy 11 saját készítésű nyújtótáblát adományoz a Józsai Közösségi Háznak. Az ajándékot Tóth Sándor vette át a Közösségi Ház nevében a mester alsójózsai műhelyében. 2018-ban már jobb feltételekkel folytatódnak a műhelyfoglalkozások, ahol a háziasszonyok újabb sütési fortélyokat sajátíthatnak el.

deszka2_resize_700

A JÓZSAI KÖZÖSSÉGI HÁZ szívből köszönjük a józsai lakosok nevében Bátori Sándornak az önzetlen segítséget!

deszka3_resize_700