Kocsis László - "Érzékek"

Kocsis László másfél évtizedes grafikusi pályafutásából nyílt kiállítás a Józsai Közösségi Házban április 28-án. A grafikai alkotások között találunk olyan különlegességeket is, melyek San Franciscóból érkeztek hozzánk, hiszen a grafikus néhány évig Amerikában élt és alkotott.

De az alkotások között szerepel olyannyira új kép is, ami a kiállítás megnyitó előtt egy nappal kapott keretet, de láthatunk képeket 2000-2001-ből, az arany-fekete, és a kék-vörös korszakból.

kiallitas1_450

A kiállítás megnyitóra ellátogatókat Lakatos Péterné zenepedagógus és tehetséges növendéke Kálmán Dorka fuvola játéka köszöntötte majd Kerékgyártó Kálmán költő nyitotta meg baráti szavaival Kocsis László "Érzékek" című kiállítását.

Kerékgyártó Kálmán két képet emelt ki a sok közül, az egyik a Teremtés a másik pedig az Elengedés címet kapta. A két véglet, hiszen elsőnek teremtünk, alkotunk, megszerzünk mindent, amit szeretnénk az életünk során. Felépítünk magunk köré egy anyagias világot és azt hisszük, hogy mindenünk megvan. Megszerzem majd elengedem. Az elengedés pillanatában megszabadulunk a tárgyaktól, megszabadulunk mindentől. Elengedünk és boldogok lehetünk, mert nem az anyagias világ, a tárgyak jelentik a boldogságot számunkra.

kiallitas3_450

Az országban Kocsis László az egyetlen, aki a moduláris grafikát képviseli és itt él közöttünk Józsán. A kiállítás: 2015. április 28-tól június 12-ig megtekinthető a Józsai Közösségi Házban. Jöjjenek el minél többen, ne hagyja ki ezt a kiállítást, mert egy különleges élményben lesz része, ha megtekinti a tárlatot.

kiallitas2_450

További képek a Galériában vagy katt ide.